Két hétre megváltozik a rend a Keleti pályaudvaron

2017.05.17. 06:50

A Budapest-Keletit érintő több vonat menetrendje, útvonala és végállomása is módosul szerdától június elsejéig, mert karbantartást végeznek a pályaudvaron, valamint a Ferencvárost Kelenfölddel összekötő vasúti szakaszon - tájékoztatott a Mávinform.

A Keleti pályaudvaron egyebek mellett váltócsere és peronfelújítás lesz, Ferencváros és Kelenföld között pedig a vasúti hídon végeznek karbantartást. Június elsejéig a győri, a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi vonatok módosított menetrend szerint járnak. A pécsi, a soproni és a szombathelyi InterCityknek a Keleti helyett a Déli pályaudvar lesz az indító- és végállomásuk. A Keletiből 14.45-kor induló Rippl-Rónai InterCity menetrendje változatlan, és a bajai expresszvonatok is a Keletiből indulnak, oda futnak be, de módosított menetrend szerint.

Munkanapokon a Budapest-Tatabánya-Oroszlány szakaszon közlekedő, a martonvásári és a székesfehérvári elővárosi vonatok, hétvégén pedig a tárnoki is a Déli helyett Kelenföldön fordul.
Május 19-éig, majd május 22-étől 25-éig a Keleti pályaudvarra 6.55-kor és 7.55-kor érkező hatvani és a munkanapi gödöllői vonatok Kőbánya felsőről indulnak és oda is érkeznek. A Keleti és Kőbánya felső között az egri és sátoraljaújhelyi vonatokkal lehet utazni.

A munkanapokon közlekedő sülysápi vonatok a Keleti helyett ugyancsak Kőbánya felsőn fordulnak.
Az eredetileg a Keleti pályaudvarról 13.45-kor, 14.45-kor, 15.45-kor, 16.45-kor, 17.45-kor és 18.45-kor induló nagykátai és szolnoki gyorsított személyvonatok Kelenföldről indulnak, egyes reggeli szolnoki gyorsított és nagykátai személyvonatok a Keleti helyett Kelenföldig közlekednek. Ezeket a vonatokat a Keleti és Kőbánya felső között a hatvani személyvonatok és a szolnoki zónázók pótolják.
Május 25-éig a Budapest-Kelebia közötti személyvonatok végállomása a Keleti helyett Kőbánya-Kispest.

A módosított menetrend a MÁV-csoport (www.mavcsoport.hu) honlapján, a vágányzári hírek között érhető el. Tájékozódni lehet a Vonatinfó alkalmazásban és a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál is a +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámon. Telekom-hálózatból hívható a +36 (30) 499-4999-es, Telenor-hálózatból a +36 (20) 499-4999-es, Vodafone-hálózatból a +36 (70) 499-4999-es szám.