Szabó Bálint: Szeged a maffia kezében, a keresztapa Botka László

2017.05.19. 19:25

Csak sajtótájékoztatót tartottak a díszközgyűlés előtt, tüntetést nem, mivel a Széchenyi teret és a környező utcákat is rendezvényterületté nyilvánították. Szabó Bálint jogász felszólította Botka Lászlót, hogy mondjon le, vagy azonnal kezdjen tárgyalásokat azokkal, akiket az elmúlt években figyelmen kívül hagyott, így például a Szeviép-károsultakkal, a Cserepes sori piacosokkal vagy épp a Mars téri piac kereskedőivel - írja a szegedma.hu.

„Maffia a városházán; a keresztapa: Botka László" címmel hirdetett sajtótájékoztatót a Szeged napi díszközgyűlés elé a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője, Szabó Bálint jogász. Ő már a Szeviép-per május eleji tárgyalási napján közölte, hogy tüntetést szerveznek a károsultak, amelyre mindazokat várják, akik nem értenek egyet azzal, hogy elloptak nagyságrendileg 10 milliárd forintot – írja a szegedma.hu.

Szerinte a Szeviép-ügy politikai felelőse egyértelműen Botka László és Ujhelyi István jelenlegi MSZP-s EP-képviselő.

Kezdeményezték a parlament Fidesz frakciójának vezetőjénél, Kósa Lajosnál, hogy vizsgálóbizottság tárja fel az ügy politikai szálait, vagy az Országgyűlés Gazdasági bizottság ülésén foglalkozzanak a témával, és hallgassák meg az érintetteket.

A tavalyi díszközgyűléssel párhuzamosan is zajlott tüntetés, akkor a Cserepes sori piac kereskedői mellett álltak ki a helyi ellenzéki politikusok is.

A korábban bejelentett tüntetésből csak sajtótájékoztató lett, mert a Széchenyi téren, a városháza előtt ünnepi programok zajlottak és a környező utcákat is rendezvényterületté nyilvánították.

Szabó szerint Botka László gyáva és fél, mivel polgármestersége kezdetén lebontotta a városháza beléptető kapuit, most pedig a Szeviép-károsultaktól a Cserepes sori piacosokig rendőrt hívat bárkire, aki kérdést mer feltenni.

A polgármester gyávaságának bizonyítékát látja abban is, hogy a hagyományokkal szakítva a díszterembe helyezték a díszközgyűlést, és kitiltják onnan a szegedi lakosokat is.

Korábban csak titkárnője, alpolgármestere vagy épp a jegyzőjének a szoknyája mögé bújt, most viszont azt látjuk, nem átall egy előre bejelentett tüntetést is bármilyen eszközzel ellehetetleníteni, hiszen két hete bejelentettük, hogy tüntetést tartunk a Szeviép-károsultakkal, és mindazokkal, akiket a szegedi városvezetés megkárosított

– mondta Szabó. Bálint.

Azt is mondta, Szeged a maffia kezébe került, a keresztapát pedig Botka Lászlónak hívják.

Utalt arra, hogy a VIP-parkolóperben a vádlottak padján ül az egyik alpolgármester, a címzetes főjegyző és a kabinetfőnöke is. Azt is mondta, hogy a Szeviép-vezérek nagyjából 10 milliárd forintot loptak el a polgármester szeme láttára, amihez a városvezető is asszisztált - írja a szegedma.hu.

A Mars téri piac beruházásával kapcsolatos legfrissebb sajtóhírről is beszélt, mely szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda büntetőeljárásban vizsgálja a projektet. Ugyanis csalást követtek el azzal, hogy közbeszerzési eljárás lezárulta után a Szegedi Vásár és Piac Kft. kilépett a konzorciumból és helyére belépett a Szeged Pólus Nkft.

Ezzel körülbelül 100 kereskedőt károsítottak meg.

Két dokumentumot is bemutatott, mely szerint egy esetben 25, míg egy másik személynek 3,75 milliót fizettek ki, a többiek pedig hoppon maradtak. Példaként említette a tápéi kompot is, amelynek üzemeltetését nem támogatja a város, vagy épp a szőregiek, akik nem szeretnének hulladékudvart az ablakuk alá.

Ezek a csoportok egyre hangosabban mondják, hogy elég volt a lopásból, a csalásból, a hűtlen kezelésből, és gyakorlatilag már Botka László minden munkatársa a vádlottak padján csücsül, s ennek ellenére a polgármester szabadon garázdálkodik valamennyiünk közvagyonával

– mondta.

Szabó Bálint szerint Szeged nem pár tucat szocialista városa, és nem az MSZP kifizetőhelye, pláne nem egy olyan ugródeszka, amelyből Botka László szeretne a polgármesteri székből a miniszterelnöki székbe ugrani.

Szeged nem eszköz számomra, sem a szegediek számára nem az, s nem lehet az Botka László számára sem

– mondta.

Szabó Bálint felszólította Botka Lászlót, hogy ha neki fontosabb a miniszterelnök-jelölti pozíció, mint a polgármesteri, akkor azonnal mondjon le, vagy azt jelentse be a városvezető, hogy azonnal konzultációt a szegediekkel és a károsultakkal, akiket eddig semmibe vett.

Ezután Szabó Bálint megpróbált bemenni a díszközgyűlésre, de csak azokat engedték be a hivatal épületébe, akik rajta voltak a meghívottak listáján. Több lakos is megpróbált bejutni a polgármesteri hivatalba, de a őket sem engedték be.

Szabó Bálint és a károsultak úgy értékeltek, hogy személyi szabadságukat korlátozták azzal, hogy nem mehettek be a díszközgyűlésre,

ezért rendőröket hívtak, akik azonban nem intézkedtek, csak igazoltatták a biztonsági szolgálat és a polgármesteri hivatal ott tartózkodó munkatársait.