Veszélyesek vagy nevetségesek a momentumos Lenin-fiúk?

2017.05.20. 10:17

Ahogy megírtuk, csütörtök délelőtt – nagyjából egy órával az után, hogy megjelentettünk egy cikket arról, hogy a Momentum több vezetője milliókat vett fel korábban mint hallgatói önkormányzati vezető – betörtek az Origo szerkesztőségébe, és ott megtámadták vezető politikai újságírónkat. A botrány addig tartott, amíg a cég egyik vezetője megérkezett, és kidobta őket.

A sajtót ért támadást néhány ellenzéki médium – meglepő módon – nem ítélte el. Többen relativizálták a betörést, főleg a Soros György miatt Momentum-barát 444, az Átlátszó nevű blogszerűség pedig egyenesen az Origót tette felelőssé a Momentum akciójáért. 

Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnökeForrás: MTI/Marjai János

Hogy kicsoda, micsoda a Momentum, nagyon pontosan kiderül a csütörtök esti Echo TV-s beszélgetésből. Soproni Tamás alelnök a beszélgetés alatt vagy hazudik, vagy rémisztő dolgokat mond.  A hazugságok a kevésbé érdekesek, azok csak viccesek. A momentumosok szerinte csak úgy besétáltak az Origóba (ezt hajtogatta pénteken Orosz Anna nevű aktivistájuk is egy tévéműsorban). Soproni Tamás szerint ez nem egy erőszakos gesztus, sőt, részükről szó nem volt jogtalanságról. Szinte meghívtuk őket. És szerinte semmi fenyegető nem volt a viselkedésükben. A megtámadott politikai újságírónak pedig szerinte egyenesen lelkiismeret-furdalása volt. Ez utóbbi azért is alattomos állítás, mert természetesen miért kellene bárkinek lelkiismeret-furdalásának lennie, ha leírja az igazságot? (Emlékeztetőül: az Origo az utóbbi időben többször írt a Momentum zavaros pénzügyeiről, kapcsolatukról Sorossal, hova tüntette Hajnal Miklós Momentum-vezető azt a 12 millió forintot, amivel egy vállalkozást kellett volna fejlesztenie, hány millió forintot szereztek maguknak a hallgatói önkormányzatokban, mennyi pénzt költöttek a május elsejei tüntetésre és miből, stb., stb.) És az Origo kizárólag az igazságot írta a Momentumról.

Velkovics Vilmos, az Echo TV műsorvezetője többször megkérdezte, hogy ha szerintük nem igaz, amit az Origo ír, miért nem perelnek. Erre azt a vicces választ adta Soproni Tamás, hogy ugyan biztosan megnyernék a pert, „kifizetnének minket” (mármint őket), de azzal nem érnének semmit. Sajátos magyarázat. 

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnökeForrás: MTI/Marjai János

Sokkal rémisztőbb a hazugságoknál az a gondolkodás, hogy ők mondhatják meg, mik a tények, kik az újságírók, és kik nem, és hogy elfogadhatónak tartják, hogy saját meggyőződésük szerint tesznek igazságot. És hogy betörhetnek egy szerkesztőségbe (bárhova), és munkahelyén felelősségre vonhatnak egy újságírót (bárkit). Ők döntik el, kivel, mikor és hol – saját eufemizmusukat használva – „beszélgetnek el”. 

Ez utóbbi gesztusok már nem annyira nevetségesek, 

hanem tényleg veszélyesek. 

Nagyon pontosan fogalmazott a Figyelő tegnapi állásfoglalásában: a huszadik század legrosszabb időszakait idézi fel a Momentum akciója. Lehet, hogy viselkedésük, zavaruk, ügyetlenségük, fogalmazásuk, eloldalgásuk nevetséges. De a lényeg: gondolkodásuk kétségtelenül gyalázatos időket idézhet fel a történelem iránt érdeklődő (vagy korábbi diktatúrákat átélt) emberekben. Utalhatunk nácikra, utalhatunk ávósokra. Vagy akár a Lenin-fiúkra. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK