Kistarcsán kizuhant egy 3 éves gyerek az ablakon a negyedik emeletről

Vágólapra másolva!
Meghalt a kórházban az a hároméves kislány, aki szombat reggel kizuhant egy kistarcsai társasház negyedik emeleti lakásából - közölte honlapján a rendőrség.
Vágólapra másolva!

A police.hu-n olvasható közlemény szerint a kislányt a mentőszolgálat munkatársai életveszélyes állapotban vitték kórházba, ott később életét vesztette.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya

foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés

gyanúja miatt indított nyomozást, szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit - tették hozzá.

Korábban Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek elmondta: a kislányt élettelenül találták kollégái a helyszínen, de a gyors beavatkozásnak köszönhetően sikerült újraéleszteniük. A gyermek többszörös koponya- és belső sérüléseket szenvedett és több csontja is eltört.