Hamis tanúzással vádolják az egyik migráns tolmácsát

Vágólapra másolva!
A Kecskeméti Nyomozó Ügyészség büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás miatt vádat emelt egy magyar-arab nyelvű tolmáccsal szemben, aki a 2015. szeptemberi röszkei tömegzavargás miatt indult nyomozás során az egyik gyanúsított írásbeli nyilatkozatát úgy fordította le, hogy a tartalmát lényegesen megváltoztatta.
Vágólapra másolva!

A 2015. szeptember 16-ai röszkei tömegzavargás résztvevőivel szemben határzár tiltott átlépése miatt indult eljárás. Az egyik letartóztatásban lévő gyanúsított arab nyelven írt, kétoldalas beadványt juttatott el a nyomozást felügyelő Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészséghez.

A gyanúsított írásbeli vallomását a hatóság kirendelése alapján eljáró egyik fordítóirodának dolgozó 63 éves asszony 2015. december 12. és 14. között úgy fordította le magyarra,

hogy az eredeti szöveg több mint felét megváltoztatta,

attól lényegesen eltért, és eltorzította a gyanúsított tényleges nyilatkozatát úgy, hogy a szöveg számos tartalmi elemét kihagyta, és

más információkkal pótolta a szövegterjedelem megőrzése érdekében.

Az arab férfi a röszkei határszakasznál lezajlott eseményekkel kapcsolatos, bűnösségét tagadó nyilatkozatának kijelentését megváltoztatva az asszony azt sugallta, hogy

a férfi bűnösnek vallja magát.

- írta dr. Nánási László, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyésze az Origóhoz eljuttatott közleményében.

Az, hogy az asszony mit tett, már csak a bíróságon derült ki. A fordító ellen a bíró tett feljelentést. Az ügyészség most büntetőügyben elkövetett hamis tanúzással vádolja a fordítót, és azt szeretné, ha felfüggesztett börtönbüntetést kapna. A büntetett előéletű asszony most szabadlábon várja a tárgyalást. Ügyében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.