Fejszével érkezett a veszekedő emberekhez

Lakatos Bertalan
Vágólapra másolva!
Garázdaság miatt keresik a pesterzsébeti rendőrök azt a férfit, aki előbb verekedett, majd fejszével több autónak is nekiesett.
Vágólapra másolva!

Egy 45 éves budapesti és a 31 éves dombrádi férfi a 20. kerületi Jókai utcában lévő dohánybolt előtt összeveszett egy férfival, aki ezután bement az utcában lévő egyik házba. Mindkét férfi utána ment, ahol a lakókkal is veszekedni kezdtek.

- olvasható a rendőrség oldalán.

Lakatos Bertalan Forrás: Police.hu

A képen látható férfi is a veszekedők között volt, ami verekedéssé fajult, amelynek során egy férfit könnyebben megsérült. Majd a verekedés után

Lakatos Bertalan több helyszínen parkoló autónak is nekiesett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. kerületi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Lakatos Bertalant felismeri, tud valamit arról, hol van, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.