Veronai buszbaleset: kifizették a kárösszegeket

Olaszország, halálos buszbaleset, A4-es autópálya, Verona
Verona, 2017. január 21. Útkarbantartók dolgoznak 2017. január 21-én az olaszországi A4-es autópályán egy veronai csomópontnál, ahol előző éjjel a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium sítáborának résztvevőit baleset érte. Tizenhatan meghaltak, több mint húszan megsérültek, amikor az iskola diákjait szállító, Franciaországból hazafelé tartó autóbusz az autópálya szalagkorlátjának, majd egy felüljáró pillérének csapódott, és kigyulladt. (MTI/EPA/Filippo Venezia)
Vágólapra másolva!
A Groupama Biztosító Zrt. a veronai baleset károsultjai és hozzátartozói számára kifizette a kártérítéseket azokban az esetekben, ahol meghatározható volt a kárösszegek nagysága és beérkeztek a kiutaláshoz szükséges dokumentumok is - közölte az autóbusz kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződését kezelő biztosítótársaság.
Vágólapra másolva!

A Groupama Biztosító közlemény szerint a már benyújtott poggyászkárok, illetve a felmerült költségek, dologi károk megtérítését folyamatosan rendezte a biztosító. A jogszabályoknak megfelelően

az elhunytak valamennyi közeli hozzátartozója részére úgynevezett sérelemdíjat is fizetett a biztosítótársaság.

A súlyosan sérülteknél egészségi állapotuk alakulásától függően határozzák majd meg a sérelemdíj végleges nagyságát, de az előlegeket már számukra is kifizették.

A társaság már megtérítette, illetve folyamatosan téríti a tartós gyógykezelésre szoruló sérültek egészségi állapotával összefüggő többletkiadásokat.

Mindezeken felül a biztosító sérelemdíjat fizetett, illetve fizet majd ki azok számára is akik könnyebb sérülést szenvedtek és akiknek egyáltalán nem volt fizikai sérülése.

Tizenhatan meghaltak, több mint húszan megsérültek a Franciaországból hazafelé tartó autóbusz balesetekor Forrás: MTI/EPA/ANSA/Filippo Venezia

A közleményben megjegyezték, hogy a biztosítótársaság a károsultakkal, az áldozatok hozzátartozóival továbbra is aktív párbeszédre törekszik, így az átutalt sérelemdíjaknál is biztosítja a lehetőséget a további egyeztetésre. A közlemény szerint a baleset körülményeinek vizsgálata, és ezzel összefüggésben a jogi felelősség megállapítása még jelenleg is folyamatban van.

A 24.hu szerdán azt állította, hogy a buszbaleset áldozatainak hozzátartozói szerint a Groupama olyan méltatlan összeget ajánlott fel számukra, amelyet nem fogadtak el.

Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A szerencsétlenségnek tizenhét halálos áldozata volt. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.