Rekordot hozott a nemzeti konzultáció, köszönőkampányt indít a kormány

2017.06.01. 14:56

A nemzeti konzultáció lezárulását követően köszönő- és eredménykampányt indít a kormány; a köszönőkampány központi üzenete az lesz, hogy "Magyarország erős és büszke európai ország" - írta a Magyar Idők. A lap szerint a résztvevők elsöprő többsége támogatta a kormány álláspontját, és információjuk szerint több mint 90 százalékuk támogatja a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló javaslatot.

A lap azt írja, komoly eredménynek tartják kormánypárti körökben, hogy majdnem 1,7 millió ember vett részt a nemzeti konzultációban, ami "azért is komoly fegyvertény, mert a választások előtt szűk egy évvel nagy jelentősége van annak, hogy a kormány ilyen sok állampolgárt tud maga mellé állítani nagyobb horderejű ügyekben".

A Magyar Idők közölte azt is, a kormány köszönő- és eredménykampányt indít, és "ez azért is indokolt, mert a konzultációban foglalt kérdések továbbra is napirenden maradnak, különös tekintettel a migrációra és a határvédelemre". Úgy tudják, hogy a köszönőkampány központi üzenete az lesz, hogy "Magyarország erős és büszke európai ország".

Csütörtök kora délután a kormány hivatalos Facebook-oldalán is megváltoztatták a borítóképet, és most a "Minden idők legsikeresebb Nemzeti Konzultációja. Köszönjük. Magyarország erős és büszke ország" felirat szerepel a borítón.