Több késszúrással öltek meg egy kecskeméti nőt

A helyszínelők egyik fotója a tetthelyről
Vágólapra másolva!
Egy 29 éves férfi megölt egy kecskeméti nőt. Most zárták le a nyomozást.
Vágólapra másolva!
A helyszínelők egyik fotója a tetthelyről Forrás: Police.hu

Egy éve, 2016. június 14-én este egy kecskeméti lakásban holtan találtak egy nőt, aki a helyszíni és halottszemle adatai alapján

gyilkosság áldozata lett.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai nyomozni kezdtek, néhány órán belül rá is jöttek, ki ölhette meg a nőt. A gyanúsítottat másnap reggel bevitték a főkapitányságra - olvasható a rendőrség honlapján.

A 29 éves férfi, aki nagyon eladósodott, találkozót beszélt meg a 37 éves nővel 2016. június 14-ére. Egy kést is magával vitt áldozata kecskeméti albérletébe.

A férfi többször megszúrta a nőt, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A gyilkos átkutatta az albérletet. A nő táskájában talált pénzt. Magához vette a több tízezer forintot és elindult a munkahelyére.

A férfit őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki. Beismerő vallomást tett. A gyilkos 2016. június 16-ától előzetes letartóztatásban van. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya tegnap zárta le a nyomozást. Az ügy iratait vádemelési javaslattal küldték tovább a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek.