Megölte, majd az udvaron elásta édesapját egy nógrádi férfi

Vágólapra másolva!
Megölte édesapját egy 25 éves férfi a Nógrád megyei Ecsegen, majd a holttestet udvarukban elásta. Az elkövetőt őrizetbe vették - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Vágólapra másolva!

Dankóné Nagy Éva elmondta: a 25 éves férfi június elsején este összeveszett édesapjával, majd olyan súlyosan megverte, hogy az a bántalmazásba belehalt.

Az elkövető ezután

kivitte édesapja holttestét a családi házuk udvarára, és ott elásta.

A pásztói rendőrkapitányságon csütörtök délelőtt tett bejelentést a meggyilkolt férfi testvére, aki napok óta nem látta rokonát.

A nyomozók a helyszíni szemle során a gyanúsított lakásán és az ahhoz tartozó melléképületekben megtartott házkutatáson engedély nélkül tartott különböző kaliberű lőszereket, lőfegyvereket találtak és foglaltak le - közölte a szóvivő.

A 25 éves férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte,

ellene emberölés, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt folytatja a nyomozást a megyei főkapitányság. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezik az ügyészségen előzetes letartóztatását - mondta a szóvivő.