Kormánypártok: Vizsgálják ki a jobbikos Zagyva György Gyula zsidózását!

Vágólapra másolva!
Nem maradhat következmények nélkül Zagyva György Gyula antiszemita botránya Hollik István szerint.
Vágólapra másolva!

Ahogyan azt az Origo megírta, Zagyva György Gyula, a Jobbik volt országgyűlési képviselője halálosan megfenyegette és többször is lezsidózta egyik kritikusát és annak családját.

Állítólag ezt írásban és telefonon is többször megtette, ezért a kormánypártok nevében Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője

arra kérte a Jobbikot, ne hagyják következmények nélkül a dolgot.

A KDNP-s képviselő szerint ilyen durva antiszemita megnyilvánulásra nem volt még példa a magyar politikában, ezért a kormánynak állást kell foglalnia az ügyben.

Emlékeztetett, Magyarországon

2010 óta zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben,

zsidózni, őket fenyegetni nemcsak megengedhetetlen, hanem bűncselekmény is. A kormánypártok arra kérik a rendőrséget, járjanak el az ügyben és vizsgálják ki a történteket.