Életfogytiglant kapott, az ágyneműtartóba rejtette barátnője holttestét

Vágólapra másolva!
Életfogytiglanra ítélték azt a román férfit, aki 2013-ban megfojtotta a barátnőjét, majd holttestét az ágyneműtartóban rejtette el.
Vágólapra másolva!

A gyilkos minden nyomot el akart tüntetni, miután a barátnőjével néhány hónap leforgása alatt több bankot is kiraboltak. A 40 éves nő egyébként prostituáltként dolgozott és a rablások során ő volt a férfi sofőrje.

A férfi azért gyilkolta meg, mert attól tartott, hogy lebuktatja őt. A nő ugyanis drogok hatása alatt sokszor mesélt a rablásokról az ismerősinek.

A férfi tablettákkal kábította el a nőt, majd megfojtotta. A holttestet pedig egy másik barátnője segítségével egy szőnyegbe csavarták.

A nő fejére egy nejlonzacskót kötöttek és a ház emeletén egy ágyneműtartóba rejtették el.

A nő holttestét a rokonai találták meg a gyilkosság után négy hónappal.

A törvényszék a férfit előre kitervelt gyilkosságért életfogytiglanra ítélte és

10 évre kiutasította Magyarországról.

Az ügyész elmondta, hogy a férfi azért húzott nejlonzacskót a nő fejére, mert nem volt biztos abban, hogy meghalt. A férfi csak a rablásokat ismerte el, a gyilkosságot azonban tagadta.