11 ezer köbméter illegális szemetet szállíttat el a MÁV

Vágólapra másolva!
Mintegy 11 ezer köbméter illegálisan felhalmozott szemetet szállíttat el a MÁV a Rákospatak utcai területéről - közölte a vasúttársaság.
Vágólapra másolva!

300 millió forintba kerül majd a szemét elszállítása

A közlemény szerint a szemét - amelyet egy korábbi bérlő hagyott a területen -

eltávolítása naponta 12-17 teherautóval várhatóan 90 napig tart, és a mentesítés több mint 300 millió forintba kerül a vasúttársaságnak.

A korábbi bérlővel a vasúttársaság felmondta a szerződést, és megtette a szükséges jogi lépéseket, hiszen nem hulladékkezelésre adták bérbe a területet.

Zuglóban is sok az illegálisan lerakott szemét

Arról is írtak, hogy a cég Zuglóban is folyamatos "szélmalomharcot" vív a szemetelőkkel: a napokban megkezdődött a Francia úti garázssor melletti töltés megtisztítása, de a hétvégére máris újabb adag szemét került az addig elhordott helyére. De továbbra is folytatják az illegálisan lerakott hulladékhalmok felszámolását a vasúti területeken, illetve vágányok közelében.