A férfi, aki rengeteg pénzt csinált Magyarországnak

50 forintos vizes VB emlékérme sajtótájékoztató 2017 június 14-én

Új 50 forintos érmékkel találkozhatunk hamarosan a mindennapokban. A Magyar Nemzeti Bank emlékérméket állít forgalomba a Vizes Világbajnokság tiszteletére, ahogy erről korábban már írtunk is. Összesen kétmillió FINA-érme kerülhet majd a kezeink közé. Az érme "írás" oldala ugyanolyan, mint ahogyan azt a jelenleg is forgalomban lévő ötvenforintoson már megszokhattunk, míg a "fej" oldalon az eddigi kerecsensólyom helyett a VB logója jelenik meg. Az érme tematikus oldalát Kósa István tervezte, aki évtizedeken át dolgozott a Magyar Pénzverő vésnökeként, majd fővésnökeként. Az ő munkája a bicolor százforintos és a bimetál kétszázas érme is, de számtalan más érme is az ő kézjegyét viseli. Tavaly vonult nyugdíjba, a FINA-érmét már tulajdonképpen nyugdíjasként tervezte. Az elmúlt évtizedekről beszélgettünk az egykori fővésnökkel. 

Az imént elhangzott az, hogy tavaly elment nyugdíjba és most mégis itt vagyunk és beszélgetünk. Ennyire nehéz otthagyni ezt a szakmát?

Majd' ötven évig voltam a pénzverőnek a vésnöke, aminek köszönhetően számos forgalomba került pénzérme és emlékpénz tudható a kezem munkájának. Előtte is foglalkoztam már érmetervezéssel, otthon családi körben. Nagyon szerettem elkészíteni a különböző gipszmodelleket. Ezt a hagyományt folytatom tovább odahaza még nyugdíjasként is. Erről nem tudok lemondani. Nekem ez a hobbim is.

Kósa István és az új ötvenforintos érme Fotó: Szabó Gábor - Origo

Megmondom őszintén, hogy eddig még nem hallottam senkitől azt, hogy de jó lenne érmékkel foglalkozni. Hogyan kerül valaki ilyen pályára?

Megvan ennek a maga története! Gyerekkoromban nagyon szépen rajzoltam, aztán amikor eljött nyolcadikos általános iskolás koromban a pályaválasztás ideje, akkor édesapám és édesanyám feltette a kérdést, hogy mi szeretnék lenni. Azt feleltem, hogy autószerelő. Ők csak néztek rám és azt mondták, hogy na, de attól olajos lesz a kezem, hogyan nézek majd ki, így nem foghatom meg a kislányok kezét. Édesapám azt mondta nekem:

na idefigyelj fiam, mondok neked egy szakmát: vésnök.

Hirtelen az jutott eszembe, hogy majd sírkövekre kell feliratokat karcolnom, de ő elmagyarázta, hogy a vésnök az, aki a pénzeket csinálja. Visszakérdeztem, hogy "na, de apa, lehet ott rajzolni?" Azt felelte, hogy csak a rajzügyesség, kézügyesség és a jó szem a fontos. Na így kerültem be '67 szeptemberében a pénzverdébe és mint vésnöktanonc elvégeztem az iskolát. Ami az éremtervezést illeti, ott mindent autodidakta módon sajátítottam el. Emlékszem, amikor először készítettem gipszmodellt. Mindenki figyelmeztetett, hogy felejtsem el a gipszet, ne foglalkozzak vele. Én mégis nekiálltam gipszmodelleket faragni. Kínkeserves munka volt az elején. Egy oldal kifaragása is órákba telt, napokat el tudtam tölteni vele. Hosszú idő után aztán megtanultam magamtól annak minden trükkjét és csínját-bínját és ma már negatívokat faragok. Senki nem mutatta meg hogyan lehet ezt csinálni.

Ez egy elképesztő szabadság!

Igen, ez benne az igazán gyönyörű.

Na, de hol voltak ennek a keretei? Honnan tudta az ember, hogy mit lehet és mit nem?

Sajnos a családomtól vettem el a rengeteg időt, ami ahhoz kellett, hogy mindent kitapasztaljak, amíg rájöttem, hogy milyen keretek között lehet ezt a legjobban megoldani. Hála Istennek a nyolcvanas évek végén a pénzverde akkori műszaki igazgatója benne volt a Nemzeti Bank zsűrijében. Valamilyen évforduló volt akkoriban, arra kellettek új érmék. Mondtam neki, hogy főnök, csináltam ilyen gipszmodelleket, megnéznéd. Azt mondta, hogy olyan jók, hogy elviszi azokat a zsűri elé.

Állítólag odatette a zsűritagok elé a modelljeimet és azt mondta nekik, hogy figyeljetek oda erre a gyerekre, mert ő az érmék jövője.

Tényleg így lett, de ezért nagyon-nagyon sokat küzdöttem, nehéz folyamat ez. A tervezés, az ötletelés, hosszú idő ez. Itt van például a FINA, amikor meghatároznak egy tematikát. Nekem azt a tematikát érme formájában kell megfogalmaznom. Ez a nehéz. A gipszkészítés már nem nagy kaland.

Az új ötvenforintos technikai paramétereiben megegyezik a korábbival: 75 % réz, 25 % nikkel, 7,70 gramm, 27,4 mm átmérővel. Fotó: Szabó Gábor - Origo

Gyermekként arról ábrándozott, hogy rajzolni fog. A rajzolás, az alkotás egy nagyon szabad folyamat. Az érmealkotás viszont nagyon kötött, behatárolt. Nem kellett megküzdeni ezekkel a határokkal?

Jaj, dehogynem! Minden egyes pályázat úgy néz ki, hogy meghívnak néhány művészt - jelen esetben hármat - és felkérik őket, hogy ilyen és ilyen tematikával készüljön, adjon be grafikai terveket, amelyekről a zsűri aztán eldönti, hogy melyik lehet érdekes. Utána jön a gipszkészítés. Megküzdöttem ezzel, persze. Nagyon sokat köszönhettem a szabadkézi rajznak, később nagyon-nagyon nagy segítség volt a számítógépes tervezés, amellyel radikálisan le tudtam csökkenteni a tervezési időszakot.

Annak idején a betűket és minden apró részletet kézzel rajzoltam. A Magyarország feliratot már számítógépen írtam, de a Magyar Köztársaságot 1991-ben még kézzel. Még a gyöngysort is.

Nagy munka, de nagyon szeretem. Igazi kihívás. Nem az a nagy szó, hogy én tervezhettem a magyar pénzérméket, hanem az, hogy kiélhettem a kreativitásomat. Imádom azt a folyamatot, hogy megrajzolom az érméket, megcsinálom hozzájuk a gipszmodelleket, aztán beviszem a pénzverdébe és acélból megvésem az első példányt. 1992 nyarán jött ki az új egyforintos, aminek az első példányát a kezemben tarthattam. Ez egy szép dolog!

Hányan foglalkoznak úgy az érmékkel most, ahogyan ön?

Jelen pillanatban két volt tanítványom.

Hogy lehet bekerülni ebbe a viszonylag szűk körbe?

Van azért egy rossz ómen ebben a dologban. Még a hetvenes években, amikor a Fradi-pályánál működütt a pénzverde, akkor ott 27 vésnökkel dolgoztunk. Idővel ez a nagy szám lekopott. A rendszerváltás idején aztán sokfelé szétfutottak a szálak. Amikor megalakult a Magyar Pénzverő, akkor négyünket, vésnököket átvittek oda, aztán végül én maradtam egyedül. Közben sikerült 2-3 fiatalt kitanítanom. Ketten maradtak, akik továbbviszik a szakmát. Hogy utána mi lesz a szakmával, azt nem tudom, ugyanis a szakképzés már véget ért. Szívfájdalmam, hogy egy olyan szakma, ami több ezer éven keresztül fennmaradt, ami nem csak a pénzérmékről, de fegyverekről, kitűzőkről, jelvényekről szólt, az most úgy tűnik, hogy ki fog halni. Nagyon félek ettől.

"Nem az a nagy szó, hogy én tervezhettem a magyar pénzérméket, hanem az, hogy kiélhettem a kreativitásomat" Fotó: Szabó Gábor - Origo

Miért fontos ez a szakma?

Azért, mert nem tud senki más pénzt csinálni. Ki fog Magyarországnak pénzt csinálni? Egy kézműves ezt nem tudja megoldani. Nincs meg a tudása ahhoz, hogy azt hogyan mivel és mennyi idő alatt kell megvésni.

Rengeteg érmén dolgozott, rengeteg okozott nehézséget. Melyik érme volt az, ami a legtöbb fejtöréssel járt?

Ó, számtalanszor előjön ez! Sokszor kap az ember defektet az agyban, amikor aztán tényleg semmi ötlete nincsen. Na olyankor kell fölállni az asztaltól és elmennni kirándulni, aztán később egyszer csak beugrik majd. Rengetegszer volt ilyen. A kiemelkedő munkáim mind úgy születtek, hogy majd belehaltam. A jelenlegi érmék is ilyenek voltak.

Emlékszem, amikor kiírták a pályázatot az új érmékre, akkor mindenki történelmi személyekben gondolkodott. Én meg arra gondoltam, hogy egyszerű halandóként mégis hogyan bonyolódhatnék bele ilyesmibe, amikor még a történészek sem biztosak abban, hogy kit hova tegyenek.

Volt egy nagyon jó kollégám, Bercsik Feri barátom, aki nagy természetbúvár volt. Ő kérdezte, hogyha annyira szeretem a természetet, akkor miért nem fordulok afelé? Ez alapján kezdtem Magyarország növényeit és állatvilágát kutatni. A csömöri könyvtárban hegyekben hozták elém a könyveket. Akkoriban még ki kellett másolni, rajzolgatni ezeket. Onnan jöttek az ötletek.

A mostani ötvenesen eredetileg kerecsensólyom látható. Ez hogy jött?

Van ennek azért történelmi vonzata, a kerecsensólyom ugyanis már Árpád fejedelem idején fontos állat volt. Ma viszont már csak az Északi-Középhegységben él egy nagyon ritka populációja Magyarországon. Ezért is számít védett állatnak. Erre figyeltem nagyon. Így az érmékre kerülő növények is mind-mind védettek. A már kivont kétforintoson a magyar kikerics volt. Ez kimondottam egy olyan alfaj, ami csak a Szársomlyó-hegy déli oldalán él. Sehol máshol a világon. Vagy a túzok Csongrádban. A kilencvenes évek elején mindössze 2500 példány élt belőle. Ilyenekre építettem.

"A kiemelkedő munkáim mind úgy születtek, hogy majd belehaltam" Fotó: Szabó Gábor - Origo

Szokta nézegetni más országok érméit is?

Persze!

Melyik tetszik? Például az euró?

Megmondom őszintén, hogy nekem az euró nem jön be. Inkább a nagyon egyszerű pénzeket szeretem. Mint amilyen a kanadaiaknak van. Túlbonyolítottakat nem szeretem. Igaz, hogy az osztrák emlékérmék különösen szépek, de azok meg nagyon zsúfoltak.

A gyűjtők körében nagyon értékesek a hibás érmék. Tudott magának akár direkt hibás és így értékes érméket készíteni?

Azok nem így születtek, hanem a gyártás során, a gép hibájából. Például félrevert az automata gép. Percenként hatszáz darab érmét lever. Néha előfordulhat hiba: beakad az érme, vagy duplán üti össze, telerakódik fém porral a motívum és így torzul a kép.

Ha egy ilyen kijut a hétköznapokba, akkor az nagyon nagy kincs a gyűjtők számára. Van, hogy több tízezer forintra becsülik egy ilyen értékét.

Más országnak is tervezett pénzt?

Igen, például Venezuelának 1996-ban. A Magyar Pénzverő készítette az ország érméit, így jött a tervezésre is a lehetőség.

"Inkább a nagyon egyszerű pénzeket szeretem" Fotó: Szabó Gábor - Origo

Vannak még ilyen különlegességek?

Az érmetervező versenyekre és pályázatokra mindig valami szokatlan készült. 1999-ben Japánban a Nemzetközi Éremtervező Versenyen első helyezett lettem. Az '56-os ötvenforintost 2008-ban a világ legjobb érméje lett Berlinben. Sok ilyen volt.

Fontosak ezek a díjak?

Igen, de nem az anyagi része, hanem az, hogy inspirálnak és motiválnak. Emlékszem, amikor 1991-ben megszületett a pályázati döntés a forgalmi érmékről. Arra gondoltam, hogy de jó lenne az első tízben benne lenni.

Amikor jött a zsűri döntése, hogy első lettem, akkor majd kiugrottam a bőrömből. Azt hittem, hogy az a csúcsok csúcsa.

De aztán rájöttem, hogy nem. Mindig az éppen aktuális következő pályázat jelentette a legnagyobb örömet. Az viszi magával az embert. Meg az alkotás vágya és az alkotás szelleme

Mit köszönhet annak, hogy ön volt a fővésnök?

Azt, hogy alkothattam. Ráadásul a szórakozásomra alkothattam. Úgy a terveket, mint a szerszámokat. Csodálatos dolog volt egy olyan kemény anyagba, mint az acél, mindent belevésni, amit csak akartam. Ráadásul mindent negatívban, vagyis tükörképében. Köszönhető ez annak is, hogy remek emberekkel dolgozhattam együtt, akik nem takargattak előlem soha semmit. Ha szerettem volna megtanulni valamit, akkor azt megmutatták. Imádtam őket, nekik köszönhetem a szakmai tudásomat és az életemet.