Megjegyezte, hogy éjjel nem kéne a gyerekkel a bárban lenni, ezért szúrták meg

Vágólapra másolva!
A férfi élettársával és 2 éves gyerekével októberben későn este az egyik hajdúnánási bárban ivott. Éjfél után egy társaság – akik szintén a bárban ittak - kimentek teraszra beszélgetni. Nem sokkal később ment ki ide a férfi élettársa, karján két éves gyerekével. A társaság egyik tagja megjegyezte, hogy mit keres egy ilyen kis gyerek éjszak egy bárban. A férfi követte élettársát, így hallotta a megjegyzést, ezért előbb vitatkozni kezdetek, aztán férfi meglökte és pofon ütötte a másik férfit, és az annak védelmére kelő ismerősét is ellökte.
Vágólapra másolva!

A két férfi ezután megpróbálta kidobni a férfit a bárból, ő azonban elővette kabátjából a rugós kését, kinyitotta, és az egyik férfi felé csapkodott. A férfi mellényét vágta meg a mellkasánál.

A másik férfi megpróbálta a kést kivenni a kezéből, ez azonban nem sikerült, sőt végül őt sikerült megszúrnia a veséjénél.

Végül egy harmadik férfival közösen kitépték a kezéből kést, ami után a férfi elhajtott kocsijával.

A megszúrt férfi kórházba került, csak a szerencsének köszönhető, hogy nem került életveszélybe. A támadó ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt indítottak eljárást.