Nagyapja miatt halt meg a két és féléves gyerek

Vágólapra másolva!
Egy év hat hónapot kapott az a nagypapa, aki mellett meghalt az unokája. A nagyapa és a gyerek egy mozgóárusnál vásároltak. A férfi nem figyelt a gyerekre, aki az éppen elinduló autó elé lépett. Az eset még 2016-ban történt, a férfit most ítélte el a bíróság - tudatta a Tények.
Vágólapra másolva!

Egy mozgó ABC-s autó gázolta el a két és fél éves gyereket Somogy megyében, Büssüben tavaly.

A nagyapjával mentek ki a kocsihoz vásárolni, de a férfi nem figyelt a gyerekre, aki a kisteherautó elé lépett, ami mikor az elindult. A kocsi elgázolta a gyereket, aki belehalt sérüléseibe.

„11 óra egy perckor kaptuk a riasztást a kaposvári mentésirányítási központba miszerint Büssüben egy 2,5 éves gyereket kisteherautó gázolt el." – nyilatkozta Vörhendi Péter, a kaposvári mentőállomás vezetője a Tények stábjának.

Az árus attól félt, hogy meglincselik, ezért elmenekült a helyszínről, egy másik faluban várta be a rendőröket, ott adta fel magát.

Őt végül felmentették, mert betartotta a KRESZ szabályait.

A Somogy Megyei Főügyészség a nagyapát vádolta meg gondatlanságból elkövetett emberöléssel.

A kihírdetett ítélet szerint 1 év hat hónapot kapott.

"A vádlott nem fogta meg a gyerek kezét, mikor elindultak.

– közölte Duduka Attila, bíró az ítélet kihirdetésekor.

A vádlott férfi védője három nap gondolkodási időt kért, hogy elfogadják-e az 1 év 6 hónapos felfüggesztett ítéletet.