Kamerák figyelik majd a zuglói mecsetet

Vágólapra másolva!
Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő kezdeményezésére jóváhagyta a rendőrség, hogy a közbiztonság javítása, illetve az illegális hulladéklerakás megakadályozása érdekében térfigyelő kamerákat telepítsenek az épülő alsórákosi mecsethez. A politikust a környéken élők keresték meg azzal, hogy a Magyar Iszlám Közösség februárban átadott vallási központjának közelében növeljék a biztonsági intézkedéseket.
Vágólapra másolva!

Februárban az Alsórákoson élők a sajtóból szereztek tudomást arról, hogy a Szuglói körvasút sor és a Paskál utca kereszteződésénél iszlám központ létesül, amely nagy felháborodást keltett. A mecsetet a környéken élők tiltakozása ellenére, márciusban már használatba is vették a hívek.

Több lakó a Karácsony Gergely vezette zuglói önkormányzathoz fordult, hogy akadályozzák meg a mecset működését. Az önkormányzattól, azonban eltanácsolták őket, mondván,

a kerület vezetése nem tehet semmit az ügyben.

Ezt követően fordultak Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselőhöz, aki ígéretet tett arra, hogy eljár az ott élők érdekében és a zuglói képviselőtestület Fidesz frakciójával közösen indítványozta a térfigyelő kamerák kihelyezését az érintett utcában.

Karácsony Gergely, Zugló polgármestere nem foglalkozott az aggodalmakkal Forrás: MTI/Marjai János

Személyeskedő válasz

A képviselőtestület meg is szavazta, hogy az Egressy és Öv utca, valamint a Szuglói körvasút sor és Paskál utca kereszteződésében helyezzék ki a közbiztonságot növelő, az illegális szemétlerakást is megakadályozó kamerákat.

A rendőrség szakmai szempontból indokoltnak találta a térfigyelő berendezések felszerelését,

és erről a napokban értesítette a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-t.

Mindemellett Szatmáry Kristóf nyílt levéllel fordult a Magyar Iszlám Közösséghez (MIK), hogy a lakosság megnyugtatása érdekében válaszoljanak azokra a kérdésekre, kétségekre, amelyek ma a legtöbb európai és keresztény emberben megfogalmazódnak. „Meggyőződésem, hogy ha az iszlám közösség csak a hitét akarja gyakorolni, akkor elsősorban az iszlám erőszakos, kizárólagosságra törekvő, nőket alávető és sokszor középkori oldalától kellene elhatárolódniuk, nap mint nap” – jelentette ki a képviselő. Szatmáry Kristóf tolmácsolta az ott élők aggodalmait és félelmeit is, melyekre megdöbbentő módon minősíthetetlen hangnem és személyeskedés volt a válasz a Magyar Iszlám Közösség vezetői és tagjai részéről a képviselő Facebook-oldalán.

Szatmáry: Ha Botka nyer, lebontják a kerítést

„Egy iszlám központ létrehozása nem csupán vallásszabadság kérdése, mert nekünk gondolnunk kell gyermekeinkre, az ő jövőjükre is” – mondta az Origónak az ügy kapcsán Szatmáry Kristóf. A képviselő hangsúlyozta: figyelembe kell venni az Alsórákoson élő közösség szempontjait is. „Bár a magyarországi iszlám közösség eddig kifejezetten békés és csendes volt, az mindenképpen aggodalomra ad okot, hogy a mecsetek Nyugat-Európában egyfajta gyújtópontot jelentenek. Az elmúlt időszakban a kontinensre érkező több tízezer migránssal megszámlálhatatlan szélsőséges gondolkodású, a terrorizmus eszméjével szimpatizáló, veszélyes ember is érkezett, akiket mágnesként vonzanak a ma még csendes közösségek” – fogalmazott az Origónak Szatmáry Kristóf.

Szatmáry Kristóf kezdeményezte a térfigyelő kamerák elhelyezését Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Mint mondta, ha a baloldal nyerné a választásokat 2018-ban, akkor Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének ígéretéhez híven lebontaná az ország déli határait védő kerítést, és akkor

illegális migránsok újabb tömegei árasztanák el hazánkat.

Meglepő, de a baloldali miniszterelnök-jelölt törekvéseit, a MIK mellett a szocialista szavazók is támogatnák, hiszen a Szatmáry Kristóf Facebook-oldalán folyó vitában több MSZP-s aktivista is minősíthetetlen stílusban támadta a képviselőt.

Helyi népszavazás lehet Zuglóban

„4-5 éve talán senkinek sem keltette volna fel a figyelmét egy mecset létrehozása, de ma már az iszlám világból érkező bevándorlók százezrei tartanak a kontinens felé, és Európában a terrorcselekmények a mindennapok részévé váltak. A Magyar Iszlám Közösség tagjainak szélsőséges megnyilvánulásai biztosan nem nyugtatják meg a zuglóiakat, ahogy az sem, hogy az egyik vezetője géppisztollyal pózol, vagy hogy

a MIK részéről kommunistának és nácinak bélyegzik azokat, akik aggodalmaikról beszélnek.

Ebben a helyzetben meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a helyi lakosság is beleszólhasson, véleményt nyilváníthasson, hogy kik is legyenek a szomszédjai” – hangoztatta Szatmáry Kristóf.

A jelek szerint hasonlóan gondolkodnak az alsórákosi civilek is, akik információink szerint aláírásgyűjtést terveznek egy helyi népszavazás kiírása érdekében.