Álljanak a FINA magyar tisztségviselői a magyar úszók mellé

MÚSZ elnök Bienerth Gusztáv sajtótájékoztató
Vágólapra másolva!
Reméli, hogy a nemzetközi úszószövetség magyar tisztségviselői a magyar úszók érdekeit fogják képviselni - mondta Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a Tényeknek, a TV2 hírműsorának. Az üzenet elsősorban Gyárfás Tamásnak szólhatott, de ő nem nyilatkozott. 
Vágólapra másolva!

Az úszás és a felkészülés helyett bürokratikus akadályokkal és áskálódásokkal kell foglalkoznia a magyar úszóknak - mondta Bienerth Gusztáv a Tényeknek.

„A Magyar Úszó Szövetség elnökeként én, személyesen is mindent megteszek annak érdekében, hogy ez a vita rendeződjön a FINA és Hosszú Katinka között, és

- mondta Bienerth Gusztáv.

Bienerth Gusztáv Fotó: Polyák Attila - Origo

A Tények megkérdezte Gyárfás Tamást, a FINA alelnökét az úszóelnök szavairól, de ő nem nyilatkozott.

Hosszú Katinka a világ úszóinak címzett nyílt levélben bírálta a FINA-t. Mint írta a szervezet döntéshozói nem hajlandóak az úszókat tárgyalópartnernek tekinteni, miközben a szövetségben káosz uralkodik. A háromszoros olimpiai bajnok úszónő levelét az váltotta ki, hogy a nemzetközi szövetség megváltoztatta a Világkupa versenyek szabályait, egy versenyző egy versenyen csak négy számban indulhat. Ez Hosszút azért is érintette nagyon rosszul, mert neki a felkészülés részét jelentik a versenyek, esetenként akár 8 versenyszámban is indul.

Hosszú Katinka rajt előtt Forrás: DPPI/Stephane Kempinaire

„Ha kíváncsiak lettek volna a véleményünkre, lett volna esélyünk elmondani, hogy a Világkupa éveken belül a sportág legfontosabb sorozata lehet, de

- írta Hosszú Katinka.

Gyárfás Tamás cikkünk megjelenése után közleményt küldött. Ebben azt írta, hogy ő mindig az ország és a magyar úszók érdekeit képviselte. A közlemény végén azt írta: "az elmúlt évek tapasztalatai alapján mondhatom: a mindenkori magyar sportdiplomáciai érdekeket szerencsésebb a színfalak mögött érvényesíteni, és egyszersmind hatékonyabb is.". Vagyis arra ösztönzi Hosszú Katinkát és a magyar úszókat, hogy ne nyíltan és egyenesen álljanak ki az érdekeikért, hanem a színfalak mögött ügyeskedjenek.

A témára hamarosan visszatérünk.