Új szakmai kontroll jön az egészségügyben

Vágólapra másolva!
Idén félmilliárd, jövőre pedig egymilliárd forintot különítenek el az egészségügyi alapellátásban egy újfajta szakmai rendszer létrehozására; az úgynevezett kollegiális szakmai vezetői rendszer teljesen új elem az alapellátási rendszerben - adta hírül a pénteki Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A szakmai vezetők mandátuma három évre szól majd és elsősorban a mára elsorvadt, de korábban létező háziorvosi szakfelügyelői rendszert fogja pótolni - mondta a lapnak Selmeczi Kamil, a Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetségének elnöke. 2015-ben a parlament elfogadta az alapellátási törvényt, és ez írta elő a kollegiális háziorvosi rendszer létrejöttét - ismertette.

A rendszer elsősorban szakmailag, minőségbiztosítás tekintetében segíti majd az alapellátásban dolgozó orvosok egymás, valamint az egészségügyi irányítás közti kommunikációját. A rendszer létrehozását a háziorvosi szervezetek kezdeményezték.

Járásonként, megyénként és országosan egy-egy kollegiális háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi vezetőt választanak meg három évre. Egy-egy vezetőhöz körülbelül 50-55 praxis tartozhat majd. A járási vezetők a megyei vezetőket választják ki, az országos vezetőket pedig az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által kiírt pályázattal fogják kiválasztani.

Selmeczi Kamil azt reméli, hogy az ellátás minősége javulni fog, tehát ott, ahol eddig problémák voltak, a szakmai kontroll révén jobb lesz a helyzet - olvasható a Világgazdaságban.