Megduplázódott a magyarországi cukorbetegek száma 12 év alatt

cukor, cukorfogyasztás, kocka cukor, cukorbeteg, illusztráció
Vágólapra másolva!
A diabétesz csaknem félmilliárd embert érint világszerte, a betegek száma pedig egyre növekszik: a becslések szerint 2035-re mintegy 592 millió embert érint majd a betegség, ami azt jelenti, hogy a világ felnőtt népességének több mint 8%-át fogják diabétesszel kezelni. Magyarországon 2003 és 2015 között megduplázódott a cukorbetegek száma, amelyben nemcsak a genetikai tényezők, hanem a terhesség alatti cukorbetegség és a helytelen kisgyerekkori táplálkozás is szerepet játszik.
Vágólapra másolva!

Amennyiben a családban előfordult már diabéteszes megbetegedés, akár

hatszor nagyobb is lehet az esélye annak, hogy a gyerek cukorbeteg lesz.

A cukorbetegség kialakulásában azonban szerepet játszik a mozgásszegény életmód, a nem megfelelő táplálkozás és a terhesség alatti hormonális változások is.

Forrás: AFP

A cukorbetegségnek éppen ezért három típusát különböztetik meg:

  • a főként autoimmun eredetű 1-es típusú diabéteszt,
  • az egészségtelen életmóddal szorosan összefüggő 2-es típusú diabéteszt,
  • illetve a terhesség alatti (gesztációs) diabéteszt.

Meghatározó a kismama táplálkozása

A terhességi cukorbetegség szénhidrát-anyagcserezavar: a kismamák egy részénél a hasnyálmirigy (amely a vércukorszintet szabályozó inzulint termeli) nem képes megfelelni a várandósság alatti fokozott igénybevételnek, ennek következtében pedig jelentősen megemelkedik a vércukorszint.

illusztráció Forrás: Picture-Alliance/AFP/Patrick Pleul

Az inzulinrezisztencia általában a terhesség második trimeszterében alakul ki, és egészen a baba világrajöveteléig fennállhat.

A terhességi cukorbetegség gyakran tünetmentesen van jelen a kismama szervezetében, ezért fontos szűrésre járni.

A legfrissebb hazai felmérések szerint

Magyarországon minden tizedik várandós anyuka érintett.

Igaz, hogy a baba születése után sokszor helyreáll a szervezet működése, de 30% az esélye annak, hogy a második terhességnél újra jelentkeznek a tünetek.

A terhességi cukorbetegség az anyára és a babára nézve egyaránt veszélyes lehet:

  • a gesztációs diabéteszes terhességből született gyerekeknél magasabb a születési és fejlődési rendellenességek aránya,
  • nagyobb az 1-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélye,
  • valamint a betegség növeli a vetélés kockázatát, és halvaszületést is okozhat a terhesség 36-39. hetében.

Nagy a szülők felelőssége

Becslések szerint minden második kismama túlsúlyos vagy elhízott a várandósság korai szakaszában, ami jelentősen növeli a terhességi magas vérnyomás és a terhességi cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Az elhízás azonban nem csak várandósság idején veszélyes: az egészségtelen táplálkozás és mozgáshiány miatt

már kisgyerekkorban is egyre gyakoribb a 2-es típusú cukorbetegség,

amely korábban szinte kizárólag a felnőtteket érintette.

illusztráció Forrás: Thinkstock

A hazai adatok szerint a két év alatti kisgyerekek ötöde potenciálisan túlsúlyos vagy elhízott, amelynek az egyik oka az, hogy

egyéves kor felett minden harmadik baba már felnőtteknek készült ételeket kap.

Az első 1000 nap a legmeghatározóbb

Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke azt mondta, a cukorbetegek világnapján különösen fontos felhívni a figyelmet a korai időszakra is, hiszen a fogantatástól számított első 1000 nap életünk egyik legmeghatározóbb korszaka:

További információt és segítséget a szülőknek az elso1000nap.hu oldalon találhat.