Fazékkal támadt főnökére

Vágólapra másolva!
A férfi segédmunkásként dolgozott egy idős ember ebesi tanyáján, ahol szállást is kapott.
Vágólapra másolva!

Csakhogy márciusban, amikor az idős ember észrevette, hogy a férfi részeg, ezért rászólt. A vita után a férfi bement a szobájába, és két fazékkal neki esett munkaadójának. Az ugyan az egyiket ki tudta ütni a kezéből, de a másik edénnyel háromszor is fejen ütötte.

Végül a tanyán dolgozó másik alkalmazott fogta le.

A férfi ellen – aki elfogása után mindent beismert – vádat emeltek.