Engedélyezték a görögök az orvosi célú marihuánát

Vágólapra másolva!
A görög kormány pénteken jóváhagyta az egészségügyi minisztérium által kidolgozott rendeletet a kannabisz alapú orvosi készítmények kereskedelméről és importjáról - derült ki a hivatalos állami közlönyből.
Vágólapra másolva!

Az egészségügyi minisztériumnál tett látogatása során Alekszisz Ciprasz görög kormányfő elmondta, hogy jelen esetben egy olyan fontos kezdeményezésről van szó, amely

pozitív eredményekkel jár mind a betegségekkel elleni küzdelemben, mind a befektetéseket tekintve.

Az egészségügyi tárca még áprilisban kezdte el kidolgozni szóban forgó kezdeményezését, amelyet egy orvostudományi bizottság is megvizsgált.

A kormánykoalíció azon tagjai, akik az ezzel kapcsolatos jelentést készítették, rámutattak: a kannabisz tiltásával eddig csak azt "sikerült elérni", hogy némelyik beteg családja törvénytelen módon próbált hozzájutni az említett termékekhez. A képviselők ezen kívül azzal érveltek a marihuána alapanyagául szolgáló növények termelésének engedélyezése mellett, hogy az

pozitív hatást gyakorol a gazdaság első és második szektorára.

A Balkán sok más országához hasonlóan Görögországban is szigorú jogszabályok vonatkoznak bármilyen típusú drog - beleértve a marihuánát is - rekreációs célú felhasználására. Az itteni törvény általában nem tesz különbséget a különböző típusú kábítószerek között, és rendszerint börtönbüntetéssel sújtja annak - a jelenlegin kívül - bármilyen egyéb alkalmazási módját.

A göröghöz hasonlóan múlt csütörtökön a lengyel parlament alsóháza (szejm) megszavazta az orvosi marihuána legalizálására vonatkozó törvényjavaslatot. E szabályozás értelmében az importált kannabiszból előállított termékek fogyasztása akkor számít legálisnak, ha ezt orvos rendeli el, ugyanakkor a marihuána lengyelországi termesztését lehetővé tevő eredeti elképzeléseket a törvényhozásban elutasították.

A kannabisz legalizálásáról világszerte folyik a vita.

Uruguay volt 2013-ban az első ország, amely teljesen törvényesítette a drog fogyasztását.

A részbeni legalizálást, vagyis az orvosi célokra történő használat engedélyezését már számos országban lehetővé tették, Európán belül Németország, Ausztria, Csehország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Macedónia, Nagy-Britannia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország és Szlovénia hozott ilyen döntést.