Bemehetnek a kutyák a MOL kutakra

Vágólapra másolva!
A PETA (People for the Ethical Treatment of Animal) állatvédő szervezet szerint minden évben rengeteg kutya szenved attól, hogy nyáron az autóban hagyják őket, még akkor is, ha ez csak pár percet jelent. A MOL felelős vállalatként nemcsak az úton lévők kiszolgálását tűzte zászlajára, de az utazóközönség figyelmét is szeretné felhívni a felelős állattartásra. Ennek részeként ezentúl a vásárlók négylábú családtagjai is betérhetnek a MOL mintegy 450 hazai töltőállomására.
Vágólapra másolva!

Nyáron, amikor a kinti hőmérséklet 25 fok, a parkoló autóban 37-48 fok is lehet percek alatt. Amikor napon 32 fok van, az autó belső hőmérséklete kevesebb mint 10 perc alatt már a 71 fokot is elérheti. A négylábúak számára pedig mindez rendkívül veszélyes lehet, amire a gazdiknak kell odafigyelni.

A MOL pedig, mint a közlekedők partnere, ehhez kíván segítséget nyújtani azzal, hogy a családok négylábú tagjaira is gondol. A kezdeményezés részeként a vásárlóknak így többé nem kell a töltőállomásokon az autóban hagyni a házi kedvenceket, ha utazásaik során megállnak, hogy felfrissüljenek. A felelős állattartók jól szocializált és egészséges állataikkal – saját felelősségükre – beléphetnek a MOL töltőállomások légkondicionált közösségi tereibe is a házirend betartása mellett.

A MOL már korábban is gondolt a kis kedvencekre. Az M7 autópálya mentén található két töltőállomásánál, Velencénél és Balatonlellénél évek óta szabadtéri kutyafuttató üzemeltet.

„Az úton lévők partnereként a MOL számára fontos, hogy felhívja a figyelmet a felelős magatartásra nemcsak a vezetés, közlekedés kapcsán, hanem a felelős állattartás kapcsán is. A nyári melegben, utazás során pedig fokozottan figyelmet kell szentelnünk környezetünkre. Éppen ezért, hogy a

kisállattal útra kelő vásárlók számára megkönnyítsük az utazást, megnyitjuk számukra töltőállomásainkat és azok légkondicionált, tiszta shopjait is" –

emelte ki Orosz András, a MOL Magyarország kiskereskedelmi vezetője.

A MOL július közepétől a legforgalmasabb útvonalak mentén található töltőállomásokon speciális kisállat választékkal (pl. póráz, etető tálka) is bővíti kínálatát.