Elgázoltak egy embert, és rongáltak is a Ligetvédők

2017.07.05. 20:20

A Liget Projekt keretében elkezdték a fák felkészítését az átültetére, emiatt a Ligetvédők nemcsak a kerítéseket rongálták meg, de az egyik autót is, egy aktivista pedig elsodorta az egyik biztonságiőrt.

Ismét botrány volt a Városligetben. A Liget Projekt keretében hamarosan elkezdik építeni az új Néprajzi Múzeumot, ami a mostani 56-osok terén kap majd helyet, és ami most egy hatalmas parkoló. A parkoló melletti fákat a Városligeti Zrt. még az építkezés előtt átülteti. A fák megmentésével egy 50 éve kifejezetten ezzel foglalkozó német céget bíztak meg. A szakemberek tegnap meg kezdték a fák fél éves felkészítését az átköltözéshez. A Ligetvédők ezen felháborodtak és agresszíven léptek fel az általuk vélt sérelmek ellen. Úgy tudjuk, hogy ellenzéki politikus is volt a Ligetvédők között.

Miközben 20-25 aktivista megpróbálta megakadályozni, hogy a szakemberek elvégezzék a munkájukat addig volt aki kihasználta, hogy elterelődik róla a figyelem.

1000 eurós kárt okozhatott a politikus

Értesüléseink szerint Várnai László zuglói önkormányzati képviselő, a Civil Zugló vezetője, Ligetvédő, ameddig társai megpróbálták megállítani a munkagépeket, addig megrongálta a német faátültető cég egyik parkoló autóját. Az akciót észlelte egy rendőr, aki megkérte, hogy menjen be vele a rendőrkapitánysáágra, ekkor a politikus futásnak eredt. A rendőrök állítólag hamar elfogták Várnait és előállították a rendőrségen. Becslések szerint az általa okozott kár akár 1000 eurós nagyságrendű is lehet, vagyis több mint 300 ezer forint.

A politikusnak nem először gyűlik meg a baja a hatóságokkal. Az LMP azért zárta ki soraiból, mert megverte élettársát, a bíróság pedig garázdaságért elítélte. A nő szerint a férfi egyszer el is akarta gázolni. A képviselő a kizárás ellenére nem mondott le a mandátumáról.

Autójával elsodort egy biztonsági őrt

Tudomásunkra jutott, hogy Szabó Gábor is szembekerült a rendőrökkel a Ligetben. Az ismert MSZP-s, DK-s aktivista, aki szintén számtalan kormányellenes tűntetésen részt vett már, márciusban csatlakozott a Ligetvédőkhöz. Szabó környezetvédőként állítólag autóval közlekedik a Ligetben, természetesen behajtási engedély nélkül. Emiatt úgy tudjuk, hogy már több büntetést is kapott. Állítólag most is autóval szeretette volna megközelíteni azt a helyet, ahol a fák átültetése ellen demonstráltak, de a FINA építkezések miatt lezárták ezt az útvonalat. Egy biztonsági őr meg akarta állítani, de Szabó nem állt meg. Úgy tudjuk, hogy elsodorta a biztonság őrt, és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott. A rendőrök még a Városligeten belül feltartóztatták. Büntetőeljárás indult ellene.

Megkeresésünkre a rendőrség megerősítette, hogy 2017. július 5-én Budapesten a Városligetből egy fő került előállításra rongálás gyanúja miatt, elszámoltatása jelenleg folyamatban van. Továbbá segítségnyújtás elmulasztása miatt további egy főt a rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy közlekedési baleset kapcsán.