Brutálisan megölte a barátnőjét, majd szőnyegbe csavarta

Vágólapra másolva!
Egy 34 éves férfi különös kegyetlenséggel ölte meg barátnőjét, aztán a nő holttestét egy szőnyegbe csavarva vidékre vitte, ahol egy lakatlan ház udvarában elásta.
Vágólapra másolva!

Egy férfi 2015 május elején ismerkedett meg egy budapesti vállalkozóval. Júniusától már alvállalkozóként dolgozott új ismerőse budapesti építkezésein. A munkavégzés idején a férfi egy 14 kerületi hotelben lakott.

A vállalkozó volt feleségével házasságuk felbontása után is jó viszonyban maradt. Rajta keresztül ismerte meg a 34 éves férfit. Hamarosan közelebbi kapcsolat alakult ki köztük. A férfi augusztusban a szállodából az asszony 8. kerületi lakásába költözött.

- olvasható Ibolya Tibor fővárosi főügyész Origónak küldött vádiratában.

A vád szerint egy nappal később – meg nem állapítható okból és előzményeket követően - a férfi a lakásban rátámadt az asszonyra, aki hiába próbált védekezni. Élettársa előkapott egy éles eszközt, amivel

többször is megszúrta.

Az asszony a helyszínen belehalt a sérüléseibe. Ezután

a férfi áldozata holttestét egy szőnyegbe tekerte.

Estig várt, aztán felhívta egy ismerősét azzal az ürüggyel, hogy költözik. Arra kérte, segítsen neki pakolni. Meg is érkezett. A férfi a szőnyegbe tekert holttestet ismerőse segítségével - aki állítólag nem tudott a holttestről, bár ezt elég nehéz elképzelni - lehozta a lakásból, és az autója csomagtartójába tette. Az asszony tetemét vidékre vitte a gyilkos, ahol

egy lakatlan ház udvarán elásta,

aztán az autóról leszedte a rendszámot és azt egy közterületi parkolóban hagyta. A Fővárosi Főügyészség a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkossággal vádolja.