35. alkalommal is átúszták a Balatont

Balaton átúszás 2017
Vágólapra másolva!
Ma már 35. alkalommal veselkednek neki a vállalkozó szelleműek, hogy átússzák a Balatont. A táv továbbra is 5,2 kilométer, a rajtot Révfülöpnél, a célt pedig Balatonbogláron jelölték ki a szervezők. A lebonyolítás a rossz idő miatt nem ment zökkenőmentesen. 
Vágólapra másolva!

Reggel 7 óra körül már vízben is voltak Révfülöpnél az első versenyzők. Idén elsőként Juhász Janka teljesítette az 5,2 kilométeres távot, nem is rossz idővel: 1 óra 4 perc és 26 másodperc alatt úszta át a Balatont.

Balaton-átúszás, 2017 - kattintson és nézze meg a galériánkat! Forrás: Origo

A szervezők a távolabbról érkezőkre tekintettel 12:30-ig meghosszabbították a rajthozállás időpontját, de nem ez volt az első csúszás a 35.Balaton-átúszás programjában. A rossz idő miatt először egy héttel, majd még egy nappal kellett eltolni a rajtot.

Az esemény múltjáról érdemes tudni, hogy a hivatalos feljegyzések szerint először Szekrényessy Kálmán vette a fejébe, hogy megküzd a habokkal: az MTK alapítója még 1880. augusztus 29-én Siófokról úszott át Balatonfüredre.

A 14 kilométeres szakaszt 6 óra és 40 perc alatt abszolválta.

A jelenlegi csúcstartó Papp Márk, aki 2016-ban kevesebb mint egy óra, egészen pontosan 58 perc 33 másodperc alatt tudta le a jóval rövidebb, Révfülöp-Balatonboglár etapot.