Tizenegy év börtönre ítéltek egy férfit sorozatos lopásokért

Vágólapra másolva!
Elsőfokon tizenegy év börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Járásbíróság egy korábban cirkuszi artistaként dolgozó férfit, aki házakba, lakásokba tört be, főként ékszereket, órákat és jelentős összegű készpénzt lopott. A betörésekben részt vett felesége és két felnőtt lánya is, ők öt év letöltendő, illetve két-két év felfüggesztett börtönbüntetést kaptak.
Vágólapra másolva!

Két korábbi felfüggesztett büntetését is megkapja

Veszprémyné Szajkó Márta, a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője az ítéletről beszámoló közleményében azt írta: a járásbíróság a férfit 73 rendbeli lopás bűntettében és ötrendbeli lopás vétségében mondta ki bűnösnek, ezért őt

halmazati büntetésül 11 év börtönbüntetésre ítélte.

Ugyanakkor elrendelte a két korábbi jogerős ítéletben rá kiszabott hat-hat hónap fogházbüntetés utólagos végrehajtását is, mivel jelen ügy egyes cselekményeit azok próbaideje alatt követte el.

Ékszereket, órákat, készpénzt lopott

A férfi főként családi házak emeleti ablakait, teraszajtóit felfeszítve jutott be az otthonokba.

Képes volt úgy mozogni, hogy a mozgásérzékelők ne észleljék,

így a riasztók legtöbbször nem jeleztek. Általában ékszereket, órákat, készpénzt vitt el a tulajdonosoktól. Egy debreceni családi házban megtalálta a széf kulcsát, így onnan arany ékszereket és több millió forintot kivett. Egy másik debreceni család házából 12 millió forint készpénzzel, brillköves gyűrűkkel és értékes órákkal távozott. Volt, ahol kicsavarozta a széfet, vagy lefeszítette a falról, máshol a fésülködőasztal fiókjában talált egymilliós karórát és több millió forint értékű ékszert. Egy szegedi házból, ahol felfeszítette a bútorszéfet, 35 millió forint értékű ékszerrel, aranytömbbel távozott. Egy szentesi ingatlanból 40 millió forintnyi értéket vitt el.

365 millió értékben rabolt

A tolvaj összesen csaknem 365 millió forint értékű vagyont szerzett meg a betörések során, a rongálásokkal pedig több mint 1,2 millió forint kárt okozott. A férfit 2015 júniusában fogták el Debrecenben.

A család többi tagja is segédkezett

Az ügy másodrendű vádlottját - a férfi feleségét - a bíróság öt év börtönre, a harmad- és negyedrendű vádlottakat - a házaspár felnőtt gyermekeit - két-két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte társtettesként elkövetett orgazdaság miatt. A harmadrendű vádlottat egymillió forint vagyonelkobzásra is ítélte a járásbíróság. Mivel az elsőrendű vádlott elvileg semmiféle tulajdonnal nem rendelkezik - a másod-, harmad- és negyedrendű vádlottak

csaknem 260 millió forint értékű ingó és ingatlan vagyontárgyainak zár alá vételét

és az eljárás során lefoglalt csaknem 51 millió forint értékű bűnjeltárgyak lefoglalását fenntartotta a bíróság a vagyonelkobzás, a megítélt polgárjogi igények, a bűnügyi költség és az államot megillető jelentős összegű illeték biztosítására.

A rablásokból tartotta el a családját

Az elsőrendű vádlottnak, feleségének, és két lányuknak 2013 januárja és 2015 júniusa között munkahelyük, rendszeres legális jövedelmük nem vagy alig volt, a családfő által elkövetett bűncselekményekből tartották el magukat.
A közlemény szerint a büntetőtanács elnöke az ítélet szóbeli indokolásakor elmondta: a férfi "utazó" bűnözőként tevékenykedett, mindenütt hasonló módszert alkalmazott, kondíciója alkalmassá tette arra, hogy akár emeletekre is felmásszon. Profizmusára utalt az is, hogy a kiemelkedő értékű tárgyaknál - mint például az órák - azok dobozát és az eredetiséget igazoló tanúsítványokat is elvitte.
Az ügyész valamennyi vádlott esetében súlyosításért fellebbezett, az elsőrendű vádlott és védője felmentésért és enyhítésért, a többi vádlott védője felmentésért jelentett be fellebbezést.