A részeg utas félrerántotta a kormányt, ezért borultak árokba

Vágólapra másolva!
A részeg férfi a vele együtt italozó ismerősével vitette magát haza. Útközben azonban összevitatkoztak, a férfi félrerántotta a kormányt, és az árokban borultak. Mindkettejük ellen eljárás indult.
Vágólapra másolva!

A 42 éves férfi éjszaka megkérte egy ismerősét, egy nőt, hogy vigye őt haza.

Bár a nőnek sosem volt jogosítványa, nem ellenkezett, beültek a férfi autójába.

A kocsiban vitatkozni, mire a férfi megragada a kormányt, és jobbra rántotta.

A nő, hogy elkerülje a baleset balra kormányozta az autót, amely előbb a jobb oldali padkára sodródott, aztán pedig az árokban a feje tetejére borulva állt meg.

A balesetben mindketten megsérültek. A férfi ráadásul azzal, hogy a kormányt elrántotta, a nő életét, szándékosan veszélyeztette.

A nő és a férfi ellen is eljárás indult.