Szexuálisan zaklatta diákjait egy soroksári tanár

szexuálisan zaklatta a diákjait
Vágólapra másolva!
Több diáknak is tett szexuális tartalmú célzásokat egy tanár - állítják egy soroksári iskola tanulói. Két diák fel is jelentette a férfit, majd további diákok is jelezték, hogy nekik is hasonló megjegyzéseket tett a tanár az órákon. A férfi ellen eljárás indult.  
Vágólapra másolva!

Elegánsan, sötét nadrágban és fehér ingben sétált be a tárgyalóterembe a tanár, aki a vád szerint rendszeresen tett szexuális jellegű utalásokat diákjainak.

Az ügyvédjével is csak a szünetben egyeztetett, ezt leszámítva maga elé nézve ült. A tárgyaláson a most beadott vallomását ismertette a bíró. Ebben elhangzott :

Fotó: Polyák Attila - Origo

Szintén a vallomásban mondta, hogy az egész üggyel csak őt és a szüleit akarják meghurcolni.

A szülei egyébként szintén tanárok,

pont abban az iskolában, ahol ő is tanított. Az apja ráadásul az iskola igazgatója, az anyja pedig igazgatóhelyettes. De ő maga is magas pozíciót kapott, anyjához hasonlóan ő is igazgatóhelyettes volt.

A férfi rendszeresen tett szexuális tartalmú megjegyzéseket, mozdulatokat más diákjainak is.

Az ügyészség szerint ezzel átlépte a normális tanár-diák viszonyt. Ahogy azzal is, hogy

célzásokat tett a tanulók szexuális életére.

A soroksári férfi 14 évig tanított a középiskolában. Diákjai főleg 15-17 éves gyerekek voltak.

- mondta megkeresésünkre Mendrey László,a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A soroksári tanár ellen

egyszerre, egy napon tett feljelentést két diáklány is.

Az egyik tanár is melléjük állt. Ő az egyik tévécsatornának is beszélt a történtekről. Másnap kirúgták az iskolából.

A férfi igazgató-helyettesként sokszor órákat is látogatott. Szerinte ezt nem bírták elviselni a kollégái. Ahogy mondta, többször előfordult, hogy egy tanár nem tudott fegyelmet tartani az órákon és szerinte neki kellett rendre utasítania a diákokat. Állítása szerint volt olyan eset, amikor egy órán a tanár nem vette észre, hogy a diákok mobiloznak a pad alatt, ezért bekopogott az ablakon és mutatta a diákoknak, hogy tegyék el a telefonokat. A tanár szerint ezt a kézmozdulatot érthették félre a diákok. Legalábbis a vallomásában ezzel a furcsa magyarázattal próbálta magát menteni.

Mendrey László szerint egy igazgatóhelyettesnek van más lehetősége is arra, hogy a kollégájának a munkáját segítse, illetve vannak lehetőségek arra is, hogy valamilyen módon figyelmeztesse arra, hogy nem helyes, amit lát. Ahogy fogalmaz:

A szakember szerint az sem mindegy, hogy egy tanár vagy egy tanárnő szájából hangzanak el ilyen megjegyzések.

- mondja.

Szerinte a

A szakember arról is beszélt: elképzelhető a soroksári tanárt ártatlanul vádolták meg. De az, hogy a diákok kiállnak, akárcsak a bíróság és ha a nyilvánosság előtt vállalják azt, hogy az iskola igazgatóhelyettese ellen vallomást tesznek, az

jelzi az ügy a súlyosságát.

A tárgyalást elnapolták Fotó: Polyák Attila - Origo

A mostani tárgyaláson egyébként a férfi ügyvédje zárt tárgyalást kért. Arra hivatkozott, hogy a nyilvánosság szerinte befolyásolhatja a diákok vallomását. A bíró azonban ezzel nem értett egyet, és nem tett eleget a kérésnek.