Lezuhant egy kisrepülő Bács-Kiskun megyében, egy nő meghalt

vitorlázórepülő, baleset, repülőbaleset, Pirtó
Budapest, 2017. július 14. Lezuhant vitorlázó repülőgép roncsai a Bács-Kiskun megyei Pirtó közelében 2017. július 14-én. A mentők egy nő holttestét találták meg a helyszínen. MTI Fotó: Donka Ferenc
Vágólapra másolva!
Lezuhant egy vitorlázórepülő Pirtó közelében, a gépet vezető nő holttestét péntek reggel találták meg.
Vágólapra másolva!

A Honvédelmi Minisztérium közleményben azt írta, csütörtök este a polgári légiforgalmi irányítás elveszítette a kapcsolatot egy ASG-21 típusú vitorlázó repülőgéppel.

Lezuhant vitorlázó repülőgép roncsai a Bács-Kiskun megyei Pirtó közelében. A mentők egy nő holttestét találták meg a helyszínen Forrás: MTI/Donka Ferenc

A vitorlázórepülő roncsait Pirtó közelében, egy erdőben találták meg.

A nő egyedül vezette a gépet

és Szatymazról szállt fel még csütörtök délután. Akkor kezdték keresni, amikor észrevették, hogy nem tért vissza a repülőtérre. Azt írták: a roncsban egy holttestet találtak, jelenleg is tart a helyszíni szemle.

Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt mondta, a gép lezuhant, a roncsokat megtalálták és jelenleg vizsgálják.