Bakondi: Egyre több ország változtatna a migrációs politikán

Kovács Zoltán; Bakondi György
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Vágólapra másolva!
Noha az Európai Unió továbbra sem szakít eddig követett migrációs politikájával, több tagország politikusai nyilatkoznak annak szükségességéről. Erről beszélt a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 kedd esti műsorában.
Vágólapra másolva!

Bakondi György kiemelte: egyre többen ismerik fel az ellenőrizetlen tömeges illegális migráció veszélyeit, például azt, hogy a bevándorlás az európai társadalmakban visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el.

A lakosság nyomására egyre több nemzeti kormánynál jelentős változás figyelhető meg a migrációs politikában - mondta a főtanácsadó, példaként említve az osztrák belügyminiszter nyilatkozatát.
Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter a Bild című lapnak azt mondta, hogy a migrációs válság leküzdéséhez le kell zárni a földközi-tengeri migrációs útvonalat, vagyis fel kell számolni az Észak-Afrikából kiinduló embercsempészetet.

Bakondi György reagált arra is, hogy az ENSZ támogatását fejezte ki az EU külügyminisztereinek határozatához, amelynek értelmében az emberkereskedelem elleni harc jegyében korlátozzák a felfújható csónakok és csónakmotorok exportját Líbiába. Fontosnak nevezte az embercsempészés elleni harcot, de úgy vélekedett,

ennél határozottabb rendvédelmi intézkedésekre van szükség

Európa külső határainak megvédésére.