Elhajtott a helyszínről, a rendőrök a lakosság segítségét kérik

Vágólapra másolva!
Elhajtott a baleset helyszínéről, a rendőrök a lakosság segítségét kérik
Vágólapra másolva!

Az állampolgárok segítségét kérik a szentendrei rendőrök egy baleset körülményeinek a tisztázásához. Egy eddig ismeretlen sofőr 2017. június 28-án 17 óra 35 perc körül egy ismeretlen forgalmi rendszámú személygépkocsival közlekedett Pilisszentlászló lakott területén kívül az 1116-os számú úton Szentendre felől Pilisszentlászló irányába. Az út 9900-as méterszelvényben egy ismeretlen típusú teherautó előzésébe kezdett, azonban nem biztosított elsőbbséget a vele szemben szabályosan közlekedő személyautónak. A jármű vezetője az ütközés elkerülése végett az út melletti árokba hajtott, amelynek következtében súlyosan megsérült. Az ismeretlen sofőr a baleset helyszínén nem állt meg, elhajtott Pilisszentlászló irányába. A szentendrei rendőrök a baleset körülményeinek tisztázása érdekében várják az ismeretlen gépjármű soförjének, valamint azoknak a jelentkezését, akik a balesettel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Bejelentéseiket megtehetik személyesen munkaidőben a Szentendrei Rendőrkapitányságon, vagy a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 06-1-236-2883-as telefonszámán, illetve az ingyenesen hívható 06-80-555-111 "Telefontanú" zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.