Bombafenyegetés miatt leálltak a vonatok

Vágólapra másolva!
Bombafenyegetés miatt állította le a rendőrség a nemzetközi vonatokat, az átvizsgálás idejére az összes utast leszállították. A MÁV szerint egészen éjfélig késésekre kell számítani.
Vágólapra másolva!

Egy ismeretlen férfi hívta fel a rendőröket azzal, hogy a magyarországi vasúthálózaton közlekedő nemzetközi vonatokon bombát helyeztek el - olvasható a rendőrség oldalán.

A rendőrség utasítására

a MÁV Zrt. megállította a 18 közlekedő nemzetközi járatot.

A szerelvényeket kiürítették, az utasokat biztonságos helyre kísérték. A várakozó szerelvényeket a rendőrség vizsgálta át.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közveszéllyel fenyegetés gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Újraindultak a vonatok

A MÁV közleménye szerint ma éjfélig a rendőrség

minden belépő nemzetközi vonatot átvizsgál a határon,

ezért a nemzetközi, illetve némely belföldi járat esetében is késésekre kell számítani.

A MÁV online járatinformációs rendszere szerint a nemzetközi gyorsvonatok

150-160 perces késéssel

közlekedtek, és a vonatfordulók miatt egyes járatok jelenleg is jelentős, több mint egyórás késéssel közlekednek.