Tusványos: a román elnök székelyföldi látogatása egy párbeszéd kezdete lehet

Vágólapra másolva!
Klaus Johannis román államfő keddi székelyföldi jelzésértékű látogatása, illetve a nemzetpolitika terén elért jelentős megvalósítások kerültek a középpontba a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szerdai hivatalos megnyitóján. A 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor a hagyományoknak megfelelően az egyházi képviselők útnak indító gondolataival és közös imával kezdődött. A szekelyhon.ro tudósítása.
Vágólapra másolva!

Nincs medveveszély

A megnyitó első felszólalójaként a házigazda fürdőváros polgármestere, Albert Tibor osztotta meg gondolatait a Lőrincz Csaba-sátor hallgatóságával. Tusnádfürdő is egy biztos pont a szabadegyetem életében, egy olyan egyedi adottságú kisváros, amelynek 1500 lakója és megannyi medvéje van – mondta. „A medvék köszönik, jól vannak, de azok ellen, akik felelősek ezért a helyzetért, keresem a megoldásokat, beperelem őket" – jelentette ki a városvezető.

Medve Tusványoson Foto:Gecse Noémi

Szerinte ugyanis a vadgazdálkodással foglakozók dolga lenne, hogy az emberektől távol, természetes élőhelyükön tartsa a medvéket. Megjegyezte, ettől függetlenül

Az elöljáró gratulált a román labdarúgás élvonalába feljutott sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-nak is ,majd a notórius feljelentőként ismert, Méltóságért Európában Polgári Egyesület vezetőjére – akinek „nevét inkább ki sem mondja" – tért, elmondva, ő is kapott levelet tőle a székely zászló és a feliratok miatt. „Hamar kimentem a városháza elé megnézni, mely zászlók tartalmaznak irredenta elemeket, de sem a nap, sem a hold nem tűnt annak" – jelentette ki. A levélnek volt pozitív hozadéka – tette hozzá –, hiszen „jó ötletet adott": a közelmúltban felavatott új városháza homlokzatára angolul is kiírták: Town hall. Albert Tibor szokásához híven viccel zárta köszöntőbeszédét.

Össznemzetben gondolkodva

Nemzetpolitikai tekintetben két mérföldkő bejelentésével indította beszédét Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese. Emlékeztetett, míg 2010-ben kilencmilliárd forintot fordítottak nemzetpolitikára, 2017-re az összeg elérte a kilencven milliárdot.

– hangsúlyozta Semjén. Az egyik mérföldkő – mint mondta –, a nemzet közjogi egyesítése: a napokban nyújtották be az egymilliomodik könnyített állampolgársági kérelmet. „Nincs A és B kategóriájú állampolgár" – jelentette ki.

Foto:Gecse Noémi

A számadatokat ismertetve hozzátette, 845 ezer anyaországon kívüli kárpát-medencei magyar tette már le az állampolgársági esküt, 120 ezren pedig a diaszpórából. 35 ezer elutasítás volt. Novemberre egymillió esküt tett külhoni magyar állampolgár lesz – mondta.

A másik mérföldkő a „tavaly a miniszterelnök által kiosztott sportközvetítések ügye". Semjén ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, „ennél bonyolultabb dolog nem létezik, de csapataink elindultak az EU-s bürokráciával szembeni harcban, amely ellenáll ugyan, de szorítjuk őket, hogy a geokódolást teljesen meg kell szüntetni". Míg ezzel kapcsolatban egyelőre részsikerről beszélhetett, az már biztos, hogy

az MTVA az összes utódállamban megvette a közvetítési jogokat,

így a következő téli és nyári olimpiai játékokat anyanyelvükön nézhetik a határon túli magyarok. A magyar labdarúgó-csapat európai- és világbajnoki szereplése is követhető lesz – számolt be Semjén, dicsérve az MTVA-t, amiért „oroszlánrészt vállalt ennek megvalósításában".

Johannis látogatása jelzésértékű

Klaus Johannis román államfő keddi székelyföldi látogatásával kapcsolatban a miniszterelnök-helyettes úgy vélekedett, „az mindenképpen előrelépés, hogy felállva, tisztelettel hallgatta meg a székely himnuszt és elfogadta ajándékba a székely zászlót".

Dicséretesnek tartotta, hogy Johannis noha elutasította a etnikai autonómiát, a regionális, önkormányzati autonómiával kapcsolatban már másképp vélekedett. „Elindult a párbeszéd az autonómia vonatkozásában" – összegezte Semjén Zsolt, majd a közelgő román egyesülési évfordulóra térve azt kérte a románoktól, „tanulmányozzák buzgón a gyulafehérvári nyilatkozatot, és fogadják el az abban foglaltakat".

Biztos pont „egy recsegő-ropogó Európában"

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke szerint Tusványos az igazán biztos pont az életünkben akkor, amikor „recseg-ropog Európa minden térsége, és amikor egy kormánypárt a saját kormányát buktatja meg". Úgy vélekedett,

Tusványos nemcsak a szabadegyetemek szabadegyeteme, hanem az erdélyi fesztiválok fesztiválja is,

olyan sikertörténet, amely – szerinte – többek között Klaus Johannis államfő látogatásában is szerepet játszott. „Nem véletlenül egy nappal a szabadegyetem előtt látogatott Székelyföldre" – vélekedett. „Óvatos optimizmussal" hozzátette, reméli, hogy Johannis a román-magyar párbeszéd élére állhat, de „többet várnak tőle, mint egy ajándékba adott román zászló".

Az autonómiát akarni kell

Az előtte felszólalók által elmondottakra reflektált Potápi Árpád János, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára. Úgy vélte,

Szerinte az önrendelkezést úgy vívhatjuk ki, „ha sose adjuk fel a küzdelmet, mert ha mi nem akarjuk, más nem fogja kérni helyettünk". Potápi rávilágított, „itt mindenki határon túli": aki itt született, az Magyarországon kívülre rekedt, aki pedig Magyarországról látogatott ide, annak át kellett lépnie a határt, „de mi mindannyian egy nemzethez tartozunk".

Államelnököt Tusványosra!

Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke abbeli reményét fejezte ki, hogy „Tusványosra is eljön majd Románia elnöke", aki „újraindíthatná az abbamaradt folyamatot". Korábban ugyanis Traian Băsescu volt államfő visszatérő vendége és felszólalója volt a szabadegyetemnek.

Foto:Gecse Noémi

Németh Zsolt elmondta, azt is reméli, hogy Klaus Johannis székelyzászló-elfogadását az fogja követni, hogy a székelyek szabadon használhatják azokat a szimbólumokat, amelyhez ragaszkodnak. A Külügyi Bizottság elnöke továbbá elmondta, a politikai-nagycsaládi találkozó nemzetpolitikai erején túl az is rendkívül fontos, hogy az egymillió magyar állampolgárságot kapott személy minél nagyobb hányada vegyen részt a jövő évi magyarországi választásokon.

„2002-ben a határon túli magyarok voltak a legnagyobb vesztesei a választásoknak, most esélyük lesz beleszólni, formálni azt" – fogalmazott.

Tíz éve MIT-szervezés

A Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) pontosan tíz éve vette át a Tusványos erdélyi szervezését. Ezzel kapcsolatban Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, szervező a megnyitón elmondta, a szervezőcsapat ezidő alatt családdá, értékközösségé bővült. Tárnok Mária, a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány kuratóriumi elnöke, szervező megköszönte az idei Tusványoson jelen lévő 34 partnerszervezet munkáját, azt, hogy idén már 28 helyszínen várják az érdeklődőket.

Pinti Attila

szekelyhon.ro