Vágólapra másolva!
Másfél milliárd forintot fordítanak a bajnai Sándor-Metternich-kastély felújítására a nemzeti kastély- és várprogram keretében - mondta el a program végrehajtásáért felelős miniszteri biztos hétfőn a kastély udvarában tartott sajtótájékoztatón. Virág Zsolt hozzátette, hogy programban 55 milliárd forint felhasználásával 39 épület rekonstrukciója valósulhat meg, 19 várat és 20 kastélyt fejlesztenek, köztük olyanokat is, mint a Bajnán található épület, mely eddig elhanyagolt állapota miatt nem bírt komoly idegenforgalmi vonzerővel. A tájékoztatón felszólalt Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője is. Pallagi Tibor, Bajna polgármestere is beszédet tartott.
Vágólapra másolva!

A bajnai Sándor–Metternich-kastély turisztikai és infrastrukturális fejlesztése a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében zajlik. A támogatási összeg 1,5 milliárd forint európai uniós, valamint 14,605 millió forint hazai forrásból áll. A fejlesztések révén egyrészt a kulturális örökségvédelem jegyében sor kerül az épületek részbeni rekonstrukciójára és állagmegóvására, másrészt pedig olyan turisztikai funkciók kerülnek kialakításra, amelyek hozzájárulnak a község és a térség turizmusának fejlesztéséhez és a látogatottság növeléséhez.

2019-re újulhat meg a bajnai kastélyegyüttes Forrás: Origo

A projekttel kapcsolatos

kivitelezési munkák várhatóan 2017 őszén kezdődnek meg.

A kastélyegyüttes további állagromlásának megelőzése érdekében már idén is állagmegóvási munkák zajlanak. A projekt tervezett zárása 2019-re prognosztizálható.

Nagylelkű gesztust tett a brit nagykövetség

A budapesti Brit Nagykövetség több millió forint értékű bútort ajánlott fel a bajnai Sándor - Metternich-kastély részére. A gesztus apropóját az adja, hogy a kastély egykori lakója Magyarország egyik legjelentősebb anglomán főura, Sándor Móric volt, aki még Angliában is híres volt lovas bravúrjairól.

A kastélyegyüttes infrastrukturális fejlesztésének elemei

Hazai forrásból már megvalósult fejlesztések:

  • 2016-ban megvalósult az egyik melléképület külső homlokzatának vakolat-helyreállítása, valamint a hiányzó nyílászárók helyének lezárása.
  • 2017 folyamán elbontották a kastély parkjában az 1970-es években épített pártházat, illetve felszámolták a hozzá kapcsolódó aszfalt burkolatú területet is. Ennek köszönhetően a terület újra a kastélypark szerves részét képezi, és a kastély eredeti megközelítési útvonala helyreállíthatóvá vált.
  • 2017-ben a kastélyegyüttes főépületében egy kritikus állapotban lévő falfestmény konzerválása is megtörtént.

    A GINOP projekt keretében a következő fejlesztések történnek:

  • főépület felújítása
  • mellékszárnyak egy részének felújítása
  • barokk konyha romtalanítása
  • díszudvar helyreállítása, narancsház előtti díszkert helyreállítása, park részleges rekonstrukciója
  • a park teljes területén faápolási munkák kivitelezése, sétányok részleges helyreállítása, tematikus játszótér kerül kialakításra

A turisztikai fejlesztés elemei:

A projekt keretében új turisztikai funkciók kerülnek kialakításra, jegypénztár és ajándékbolt, valamint kávézó létesül. A vendégeket turisztikai infópont várja majd, okostelefonos/tabletes tárlatvezetésen vehetnek részt.

További fejlesztés az ingyenes wifi (belső wifihálózat) kiépítése.

A tervek között szerepel a kastélyépületben különböző rendezvényeknek helyszínek biztosítása, ahol a felújított díszterem méltó helyszíne lesz a koncerteknek, és elegáns környezetet nyújt esküvők és konferenciák számára. A rendezvényekhez szükséges kényelmi szolgáltatások is kialakításra kerülnek (vizesblokk), csakúgy, mint a korszerű hangtechnikai rendszer.

Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője, Virág Zsolt, a kastélyprogramért felelős miniszteri biztos és Pallagi Tibor, Bajna polgármestere Forrás: Nagy Krisztina

Interaktív bemutatók

A Sándor–Metternich-kastély turisztikai fejlesztésének fő célja Sándor Móric, az „Ördöglovas" kastélyának, valamint korának bemutatása interaktív módon, épített installációk és multimédiás eszközök segítségével. A kiállítás tematikában szerepel a kastély építéstörténetének és tervezőjének, Hild Józsefnek a bemutatása, a család történetének, érdekes személyiségeinek (Sándor Móric, Metternich Leontina, Sándor-Metternich Paulina), és rajtuk keresztül a kor főúri életmódjának, jellemző életútjainak megjelenítése.

Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke, Pallagi Tibor (független) polgármester, Virág Zsolt, a program végrehajtásáért felelős miniszteri biztos és Völner Pál (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője, megyei fejlesztési biztos (b-j) a nemzeti kastély- és várprogram keretében hamarosan felújításra kerülő bajnai Sándor-Metternich-kastélyban tartott sajtótájékoztatón 2017. július 24-én Forrás: Nagy Krisztina

A kastély egyik ékessége lesz az unikális belső falfestések és díszburkolatok rekonstrukciója, valamint az épület 19. századbeli fénykorának, életének megidézése.

A látogatói élményt fokozzák az élményszerű tájékoztatás eszközei,

mint például 3D animáció és kosztümösfilm-vetítés a család- és kastélytörténethez kapcsolódóan. (dokumentumfilm a mennyezetről a 70-es években leválasztott falfestés történetéről). Újabb érdekessége lesz a kiállításnak a korabeli divatmagazinok lapozható reprodukciója. A múzeumpedagógiai foglalkozások is az elektronikus és hagyományos eszközök használatával valósulnak meg, amely a gyermekek számára is izgalmas program (cél a szórakoztatva tanulás, Legyél te is kutató!).