A nyugdíjasok után már minden választót sérteget a Jobbik

népszavazás 2016 kvótareferendum, Mirkóczki Ádám
Budapest, 2016. október 2. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője sajtótájékoztatón értékeli a kvótareferendumot az urnazárás után a Képviselői Irodaházban 2016. október 2-án. A népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban írták ki. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Az Azonnali.hu írt egy tudósítást a Jobbik egyik ifjúsági tagozatának rendezvényéről - és a 888.hu kiszúrta a cikket. 
Vágólapra másolva!

A tudósítás szerint a Jobbik szóvivője, Mirkóczki Ádám azt mondta a rendezvényen a magyar választópolgárokról, hogy csak az érdekli őket, hogy vegyenek sört a Tescóban és megnézzék este a meccset a tévében.

Mirkóczki ezzel a nyilatkozatával lusta, alkoholista, buta emberekhez hasonlította a magyar választópolgárok egy részét.

A 888.hu azt írja: most kiderült, hogy az önmagát - igencsak nevetségesen - a "nép" pártjára pozicionáló Jobbik mit gondol valójában a magyar szavazókról. Meglehetősen keveset. Mérhetetlenül lenézi a választókat.

Mirkóczki Ádám Forrás: MTI/Kovács Tamás

A lap azt is hozzáteszi, hogy nem ez volt az első olyan mondata Mirkóczkinak, ami még a jobbikosok körében is kiverte a biztosítékot. Emlékezetes, az amerikai választások kapcsán a Jobbik szóvivője így értékelte a leendő amerikai elnököt:

Az ilyen kiszólások igencsak jelzésértékűek nemcsak a párt valódi értékrendje kapcsán, hanem azzal összefüggésben is, hogy

Mirkóczki diplomáciai és protokollkérdésekben továbbra is teljesen alkalmatlannak tűnik

- írja a 888.hu.

Antiszemita es korrupciós botrányokat követően a nyugdíjasokba kötött bele a Jobbik, nem sokkal később pedig itt az újabb botrány a párttól.