Rablóbanda fosztotta ki Kóbor János házát

Vágólapra másolva!
Egy besurranó tolvajbanda tört be Kóbor János törökbálinti házába. A környéken nem ő volt az egyetlen áldozat, a bűnözők aznap éjjel még hat-nyolc házat kifosztottak.
Vágólapra másolva!

Egy besurranó tolvajokból álló banda fosztogatja a törökbálinti házakat, ők törtek be Kóbor Jánoshoz is múlt hét végén - írja a Blikk. A környéken több híresség is lakik, akik most aggódhatnak az értékeik miatt.

„Hajnal háromkor értünk haza a nyaralásból fáradtan, még a csomagokat sem pakoltuk ki, így tulajdonképpen tálcán kínáltuk a rablóknak az értékeinket” - mondta a lapnak az Omega együttes énekese.

Kóbórék házát riasztó is védi, de pechükre aznap este elfelejtették bekapcsolni.

A zenész azonban azt is hozzátette, hogy a készpénzen és néhány apróságon kívül mást nem vittek el tőlük. Kóbor János ügyében lopás miatt indított nyomozást az érdi Rendőrkapitányság.

Az Omgea énekesének házán kívül azonban

aznap este még hat-nyolc helyre betörtek.

A környéken több híresség is él, akik most nem lehetnek nyugodtak. Az egyikük még azt is megtiltotta a Blikknek, hogy a nevét leírják, ne hívja fel magára a banda figyelmét.

Jaksity Kata is rémülten fogadta a betörésekről szóló híreket. A tévés műsorvezető azt mondta, hogy legutóbb tíz éve volt egy rablássorozat a környéken, ő azóta nem is tart otthon készpénzt.