Hőségre és heves zivatarokra figyelmeztet a meteorológia

Vágólapra másolva!
A tartós hőség veszélye miatt kilenc megyére és a fővárosra szombatra is a legmagasabb, harmadfokú, nyolc megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Jellemzően továbbra is 40, de néhol már csak 31 Celsius-fok körüli maximumok lesznek. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megyére a heves zivatarok veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
Vágólapra másolva!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzésében azt írta: a napi középhőmérséklet szombaton általában 28-29 fok felett, de északnyugaton már 27 fok alatt valószínű.

Budapesten és Pest, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében továbbra is piros figyelmeztetés van érvényben.
Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Veszprém és Zala megyében is másodfokú a hőség miatti figyelmeztetés.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyére már csak elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat szombatra. Felhívták a figyelmet arra is, hogy az UV-B sugárzás átlaga is nagyon erős lesz, maximuma akár az extrém szintet is elérheti.

A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 35-40, az Északi-középhegységben, illetve a Dunántúl északi és nyugati részén 31-34 fok között alakul.

Késő estére 26-32 fokra hűl le a levegő.

Az előrejelzés szerint az ország nagy részén többnyire napos, csapadékmentes idő várható. A nap első felében északon fordulhat elő záporeső, majd délután a Tisza vonalában, késő este az Alpokalján, a Kisalföldön alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A Dunántúlon megerősödik, zivatarokban viharossá fokozódik a szél is.

Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megyére

a heves zivatarok veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár a tartós kánikula miatt keddtől érvényben lévő hőségriadót vasárnap éjfélig hosszabbította meg.