Naponta javítani kell az új parkolóautomatákat Szegeden, Botka városában

A szegedi új parkoló automatákat átkeresztelték "sarcoló automatákka"
Vágólapra másolva!
Nincs olyan nap, hogy ne lenne gond a 136 kihelyezett parkolóautomatából legalább eggyel. Egy automatát rossz helyre telepítettek, ezért azt át kellett helyezni. Majó-Petri Zoltán, az SZKT ügyvezetője szerint ezzel nincsen probléma - olvasható a Szegedma honlapján.
Vágólapra másolva!

A két hónapja működő parkolórendszer már egy nagy üzemzavaron túl van, és ahogy Majó-Petri Zoltán, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezetője felidézte, akkor

több mint 40 automatánál nem lehetett jegyet váltani egy biztonsági szoftverfrissítés után.

A német gyártó berendezései akkor nemcsak Szegeden álltak le egyébként, hanem az Egyesült Arab Emírségekben is, ahova 3800 automatát szállított ugyanaz a társaság.

Az eddigi tapasztalatokat elemezve elmondható, a telepített 136 automatából napközben 132-134 berendezés folyamatosan működőképes, vagyis akadnak meghibásodások. Éppen ezért tartalék kijelző, érmevizsgáló és nyomtató is van Szegeden, hogy szükség esetén cserélni tudják azokat a kollégáink” – részletezte.

Forrás: Origo

Az Origo megkereste Szabó Bálint jogászt, aki elmondta, hogy

Szegeden gyakorlatilag lehetetlenné tették a parkolást.


Magyarországon utolsóként Szegeden szüntették meg a kizárólagosan papíralapú parkolási jegyrendszert. A modern automaták a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője szerint hiába kerültek 200 millió forintba, egy hónap alatt számos probléma kiderült. Ha meghibásodik egy automata - ami minden nap előfordul - akkor grafikákkal jelölik meg, hogy a sofőrnek, hol kell jegyet váltania. A parkoló őrök ebben az esetben is büntetnek, ha nincs időben a parkoló jegy kiváltva - nyilatkozta a jogász.

Nagyon megdrágult a parkolás

Szabó szerint maga a parkolás is nagyon drága, az egyik legdrágább az országban. Botka László a városvezetés családtagjai és számukra fontos kapcsolataik éves, ingyen parkoló jegyeket kapnak.

Az új parkoló automaták olyannyira feldühítették a lakosságot, hogy többet át is kereszteltek

"sarcoló automatának".

A szegedi új parkoló automatákat átkeresztelték "sarcoló automatákká" Forrás: Origo

15-20 másodperc egy bankkártyás fizetés

Naponta átlagosan 2400-2600 parkolójegyet váltanak Szegeden, bankkártyás tranzakcióból pedig 3-400 van napi szinten,

amelynek a lassúságát is többen kritizálták az SZKT-nél - írja a Szegedma. Ez utóbbival kapcsolatban az ügyvezető elmondta, mivel több rendszer kommunikál egymással, nem is várható, hogy ez gyorsabbá válik. „Már megtanulták a szegediek, hogy ez a folyamat 15-20 másodperc, de a papíralapú szelvény kilyukasztása és szélvédőre kihelyezése sem volt gyorsabb” – jegyezte meg. Szintén kifogásolták a lakosok azt az új gyakorlatot, hogy

maximum 4 órát lehet parkolni,

akár jegyet váltunk, akár a mobilparkolást választjuk. Majó-Petri megjegyezte, a közgyűlési többség döntött tavaly ősszel a napijegy megszüntetéséről, szerinte egyébként erre jogos igény a klinikák környékén lehet, ott ugyanis nem kalkulálható, hogy mennyit kell várni egy vizsgálatra. A Szegedma kérdésére Majó-Petri Zoltán elmondta, átlagosan

2000 parkolást indítanak el mobiltelefonról minden hétköznap, ezek 10%-ánál kitöltik a négy órát,

azt azonban nem lehet tudni, hogy a start-stop rendszert még szoknia kell egyeseknek, vagy tényleg ennyi időt akarnak várakozni - mondta Majó-Petri.

Forrás: Origo

A Szegedma portál szerint, ha egy automata nem működik, akkor

20 percen belül kiszállnak a helyszínre a szakemberek, és elhárítják a hibát.

A zsinagógánál már egy automatát áthelyeztek lakossági kérésre, ott arra panaszkodtak, hogy túl sokat kellett gyalogolni a berendezésig, de több hasonló ügyet is vizsgál az SZKT.

Botka László szegedi polgármester más, botrányos parkolási ügyével egyébként a bíróság is foglalkozik.