Az Erzsébet-táborok közelebb hozzák a kárpátaljai embereket

Vágólapra másolva!
A magyar nyelv tanulását is segítő Erzsébet-táborok arra is lehetőséget teremtenek, hogy Kárpátalja különböző nemzetiségű lakossága közelebb kerülhessen egymáshoz - mondta Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára pénteken, az Országházban, ahol kétszázhúsz, egy hetet Zánkán töltő ukrán nemzetiségű gyereket fogadott.
Vágólapra másolva!

A kormány képviselője újságíróknak elmondta,

a soknemzetiségű Kárpátalján 150-200 ezer magyar él az ukránok, a ruszinok, a szlovákok és a lengyelek mellett.

Ezen nemzetiségeknek történelmileg közös a sorsuk, ezért fontos, hogy megismerjék egymást nyelvét is - fejtette ki a helyettes államtitkár. Hozzátette: az Erzsébet-táborok ebben is segítenek, továbbá

a magyar kormány a programmal a kárpátaljai béke megőrzését is támogatja,

mivel hallanak "olyan hangokat, amelyek ezt másképp gondolják".