A terrorista Abdeslam kapcsolatait kutatják Magyarországon

Horizontal ALL POINTS BULLETIN PERSON-TERRORISM TERRORISM ON THE FRINGE OF TERRORIST ATTACKS EFFIGY SUSPECT CROPPED PORTRAIT PORTRAIT-CLOSE-UP
Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozatot végrehajtó terrorkommandó egyetlen túlélője.
Vágólapra másolva!
Francia kérésre tovább vizsgálják a magyar hatóságok a terrorista Salah Abdeslam magyarországi kapcsolatrendszerét - írja a Magyar Idők. Mindenkit megpróbálnak azonosítani, akivel csak egyszer is kapcsolatba került a Belgiumban élt, francia születésű férfi.
Vágólapra másolva!

Abdeslam a 2015-ös migránshullámmal Magyarországra érkező, az Iszlám Állam Szíriában kiképzett terroristái közül tizenhármat bizonyítottan Nyugat-Európába szállított, ahol három terrortámadásban vettek részt, és az útvonalat feltérképező algériai Bilal C., a belga Ayoub El Khazzani, valamint Abdeslam kivételével valamennyien meghaltak.

Abdeslam és társai jelenleg vizsgálati fogságban vannak.

Az Abdeslam-terrorcsoport mind a tizennégy tagja részt vett a 2015. november 13-án Párizsban, illetve a 2016. március 22-én Brüsszelben elkövetett terrorcselekmények előkészületeiben és elkövetésében - írja a Magyar Idők.

Salah Abdeslam háromszor is járt Magyarországon, 2015. szeptember 17-én a három bataclani merénylőt vitte magával Budapestről Forrás: AFP/Dsk

A belga férfi két éve háromszor jött Magyarországra. Első alkalommal néhány napot a Keleti pályaudvar közelében, egy migránsokat segítő szervezet aktivistájának a lakásában töltött. Akikért jött, azok Kelebiánál léptek Magyarországra. A magyar feltöltőkártyás mobiltelefonjaikat Kiskőrösön egy számukra tolmácsoló, ám a hivatalos tolmácslistában nem szereplő férfi vásárolta nekik.

Abdeslam 2015 szeptember elején érkezett ismét a Keleti pályaudvarhoz, akkor is egy migránssegítő aktivista szállásolta el őt saját lakásában. Az általa akkor kiszállított két terroristánál - akik az illegális bevándorlók között érkeztek Szíriából - ugyancsak volt magyar telefon, azon tartották a kapcsolatot Abdeslammal, aki minden egyes fuvarjánál új telefonszámot használt.

2015. szeptember 17-én a három bataclani merénylőt vitte magával Budapestről.

Ők szintén a migránsokkal érkeztek a Keleti pályaudvarhoz. A terroristák néhány napra egy zuglói szállodában húzták meg magukat. Abdeslam belgiumi bűntársa 2015. szeptember 16-án ezer eurót utalt át a Western Union pénzátutalási rendszeren, a pénzt Omar Mostefai vette fel hamis okmány felhasználásával a Keleti pályaudvar közelében, a pénzfelvételben egy segélyszervezet aktivistája segített. Abdeslam indulás előtt a Rákóczi úton egy szállodában lakott.