Rettegésben tartotta a pécsi trafikosokat a most elfogott rabló

Vágólapra másolva!
Elfogták azt a férfit, aki négy trafikot is kirabolt Pécsen. A 32 éves férfi egy olyan játék pisztollyal rabolt, ami teljesen úgy nézett ki, mint egy eredeti. A rabló mindent beismert.
Vágólapra másolva!

A férfi júniusban, júliusban és augusztusban rabolta ki a trafikokat.

Hogy elkapják, egy tízfős nyomozócsoportot alakítottak. Az eljárásban a terrorelhárítók is részt vettek.


Végül tegnap reggel fogták el rablás közben.

Csapdát állítottak neki, így tudták elkapni.

A korábban felajánlott 500 000 forintos nyomravezetői díjat sem kellett kifizetni.

A rabló az elfogása után elmondta, hogy a pénzt, amit megszerzett, főleg drogra költötte.

Volt, hogy hatvanezer, de olyan is előfordult, hogy 300 ezer forintot vitt el.