Úgy megpofozta a fiát, hogy bevérzett a szeme

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek egy 51 éves bokodi férfi ellen, mert akkora pofont adott a fiának, hogy bevérzett a szeme. 
Vágólapra másolva!

Az 52 éves férfi a feleségével és a gyerekükke együtt Bokodon élt. A 11 éves fiú magatartásával rendszeresen problémák voltak, 2016. októberében több szaktanári figyelmeztetést is kapott - olvasható az Origónak küldött közleményből.

A férfi büntetésül

hosszú időre eltiltotta a fiát a számítógépétől.

Ez nem tetszett a fiúnak, aminek hangot adott, miközben tiszteletlenül viselkedett az apjával. A férfi ettől ideges annyira ideges lett, hogy

tenyérrel úgy pofonvágta, hogy a gyerek az ajtófélfának esett.

Ettől a szeme bevérzett.

Szakértők szerint ez alkalmas volt arra, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozzon. A férfival szemben a járási ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását kérte.