Koltai Lajos: Makk Károly még forgatni akart

Vágólapra másolva!
Makk Károly "tűzzel telve ment el", éppen azon gondolkodott, hogy új filmet kellene forgatni - mondta Koltai Lajos a szerdán elhunyt Kossuth-díjas filmrendezőt méltatva.
Vágólapra másolva!

Forgatási terveiről néhány hete beszélt Koltai Lajosnak. Nyaralójában

egy kupac papír közt bukkant egy nagyszerű forgatókönyvre,

"ezzel kezdett el foglalkozni, ennek tüzében égett most" - fogalmazott a filmrendező, operatőr.

Nagy formátumú, vállalkozó kedvű emberként jellemezte egykori tanárát, aki merte vállalni a kockázatot, próbált újítani. Életszeretettel teli figura volt,

- méltatta őt.

"Elképesztő filmjeiből ismertük meg, amit ő tudott. Rengeteg fantasztikus filmet csinált, nemcsak az induló alkotások, a Liliomfi volt ilyen. A Szerelem, a Megszállottak is nagy erejű művek" - fogalmazott.

"Amikor elkezdett egy filmet, mindig azt mondta: az ember feltűri az inge ujját, és nekiáll. Csak neki kell állni a következő feladatnak, bármi legyen is az, az ember megcsinálja" - emlékezett vissza Koltai Lajos.