Újra teljes vágányzár lesz a dél-balatoni vonalon

Balaton mix, Balaton, Keszthely, Siófok, Balatonfüred, Badacsony
Tekergő gyorsvonat érkezik Badacsonyba
Vágólapra másolva!
Fonyód és Kaposvár között szeptember 1-től, Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy között pedig szeptember 11-től újra vonatpótló autóbuszok járnak. 
Vágólapra másolva!

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleménye szerint az ütemezésnél fontos szempont volt, hogy az utasok nyáron kényelmesen és biztonságosan tudjanak eljutni a Balatonra, így az átépítéssel érintett teljes szakaszt ideiglenesen forgalomba helyezték az elmúlt hónapokban, szeptembertől azonban ismét teljes vágányzár lép életbe.

A Fonyód-Kaposvár szakaszon szeptember 1. és december 10. között, Balatonszemes és Balatonszentgyörgy között szeptember 11. és október 10. között, a Balatonboglár-Balatonszentgyörgy szakaszon pedig október 10. és december 9. között lesz vágányzár.

Illusztráció Forrás: --

Átépítik a vasúti pályát és egyes peronokat

Balatonfenyves és Balatonmáriafürdő között modern, nagygépes technológiával építik át a vasúti pályát, míg Balatonmáriafürdő és Balatonszentgyörgy között földmunkás technológiával. Emellett a fonyódi állomás 2-es és 3-as vágánya közötti peront átépítik, felújítják, meghosszabbítják a perontetőket. A Balatonboglár-Balatonszentgyörgy szakaszon

esőbeállókat, zajárnyékoló falakat építenek,

út- és gyalogos átjárókat építenek át. Balatonboglár állomáson az aluljáró átalakításával lifteket építenek be.

Forrás: MTI/Horváth Mónika

Épülnek a P+R parkolók

A Kaposvár-Fonyód szakaszon végleges peronok és esőbeállók, valamint P+R parkolók és B+R tárolók építését végzi a kivitelező. A Balatonaliga-Zamárdi felső szakaszon októberben újabb esőbeállókat építenek, ezalatt éjszakai vágányzár és

ideiglenes sebességkorlátozás

bevezetése is várható.

Az őszi vágányzár idején időszakosan lezárják az érintett szakaszok közúti és gyalogos átjáróit is.
Jövőre tervezetten már csak eseti jelleggel, elsősorban éjszaka szüneteltetik a vonatforgalmat. A beruházás

teljes befejezése 2018 őszén

várható.