Vágólapra másolva!
Ha érdekességet lát, fényképezze le, és küldje el az Origo Facebook-oldalára, vagy ha egy hírt érdekesnek tart, küldje el a hirugyelet@origo.hu címre.
Vágólapra másolva!

Pénteken a napsütés mellett megnövekszik a gomolyfelhőzet, és főleg nyugaton, északnyugaton délután már kialakulhat zápor, zivatar - írja a Köpönyeg.hu. Az ÉNy-i szél egyre többfelé megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. Egyelőre marad a 30 fok körüli meleg.

Szombaton eleinte csökken, délutántól ismét erősen megnövekszik a felhőzet. Délutántól DNy felől egyre többfelé fordul elő eső, zápor, zivatar. Erős maradhat a légmozgás. 20 és 30 fok között változik a hőmérséklet, nyugaton lesz a hűvösebb.

Vasárnap erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és többfelé számíthatunk esőre, záporra. Erős lesz az ÉNy-i szél. Mindössze 20-21 fok körül alakulhat a csúcshőmérséklet.

Ha lemaradt volna a tegnapról

Boldog névnapot!

Szeptember 1. az év 244. napja a Gergely-naptár szerint. Az évből még 121 nap van hátra.

Ma az Egonokat köszöntjük.

Az Egon germán eredetű férfinév, amely az Ecke- és Egin- kezdetű neveknek, főként az Eckehard névnek az önállósult rövidülése. Az Eckehard név elemeinek a jelentése: kard(hegy) és erős, merész.

Heti mozipremier

  • Barry Seal: A beszállító
  • Inhumans - Embertelenek