Szemetet akart égetni, albérlőjét is felgyújtotta

Vágólapra másolva!
Egy debreceni férfi szemetet akart égetni a kertjében, de végül törött lábú albérlője is a lángok között lelte halálát - számolt be a tragikus esetről a TV2 Tények című hírműsora.
Vágólapra másolva!

A debreceni férfi véletlenül gyilkolt: csak szemetet akart égetni a kertben. A tűz eközben átterjedt egy kertvégi melléképületre, amelyen albérlője lakott.

A bérlő nem tudott kimenekülni, mert a TV2 információi szerint mind a két lába el volt törve.

A tulajdonos a kerítés mellett gyújtotta meg az ott felhalmozott szemetet. Közben bement a házba, otthagyta a tüzet,

állítólag inni kezdett, majd el is aludt. Mire felébredt, már lángolt a kis ház.

A szomszédok szerint várható volt, hogy egyszer valami baj történik.

Az egyik szomszéd elmondta, hogy az ingatlan tulajdonosa négy éve kötözött a környékre és

állandóan részeg volt.

Még a garázsba sem volt képes beparkolni a gépkocsijával, amelyet rendszeresen az utca közepén állított le.

Dobó Dénes, a rendőrség megyei szóvivője a Tényeknek elmondta

A férfinek valószínűleg gondatlanságból elkövetett emberölés miatt kell majd bíróság elé állnia.