Kómában fekvő fia mellett szeretne lenni az anya

Vágólapra másolva!
Több mint kétezren osztották meg azt a Facebook-posztot, amiben segítséget kértek a tegnapi várpalotai balesetben megsérült fiú anyjának. A koponyasérüléseket szenvedett fiú kómában fekszik a Győri Petz Aladár Kórházban. Anyja szeretne mellette lenni, ezért keresett szálláshelyet Győrben éjszakára, amit néhány óra alatt találtak is neki.
Vágólapra másolva!

Ahogy megírtuk, tegnap Várpalotán meghibásodott egy öt emelet magas extrémhinta, majd letört az egyik karja.

A balesetben hárman könnyebben, ketten súlyosan megsérültek.

Őket azonnal kórházba szállították, míg a hintán fennragadtakat a tűzoltók létrával menekítették le.

Az egyik súlyos sérült egy 18 éves fiú, aki a padkára zuhant. Őt élesztették újra a mentősök - írja a veol.hu. Mentőhelikopterrel szállították át a győri Petz Aladár Kórházba. A koponyasérüléseket szenvedett fiatal férfi anyja most segítséget kér - olvasható a Blikk oldalán.

- írta ki az anya egyik ismerőse a Facebookon.

A hozzászólásokból kiderül, hogy csupán néhány óra kellett hozzá, hogy találjanak szállást az anyukának.

A másik súlyos sérült

egy 15 éves lány, aki nyílt lábszárcsonttörést szenvedett.

A veol.hu oldalán az is olvasható, hogy a hinta tulajdonosának minden papírja érvényes volt, és nem először vett részt a Várpalotai Napokon.

Kucsera Katalin, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense közölte, hogy a baleset miatt foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen.

A tragédia miatt a Várpalotai Napok összes további programját törölték.