Ők Soros csatlósai: megpróbálják lejáratni Magyarországot

2017.09.05. 16:57

Listát közölt a 888.hu azokról az újságírókról, akik lejárató cikkeket írnak Magyarországról külföldi újságokban. A portál szerint ezek a nemzetközi médiamunkások valójában Soros György milliárdos és más megbízóik érdekeit képviselik. A gyűjtésben ott van az a fotós is, aki szándékosan megtévesztő felvételeket közölt a magyar rendőrökről a migránsok kapcsán. 

Soros György nemcsak a magyar liberális értelmiséget tartja el, hanem a Magyarországra akkreditált külföldi lapok tudósítóit is - írja a 888.hu. A lap szerint a nemzetközi médiában gyakran negatív hangvételben számolnak be a magyar kormány munkájáról, ez pedig főleg annak köszönhető, hogy

egy nagy médiabefolyással bíró, hangos kisebbség mindent elkövet azért, hogy a nemzetközi közvélemény előtt lejárassa Magyarországot.

Hozzáteszik, hogy a nemzetközi sajtó működésére rálátó források szerint ezek a tudósítók jobboldali kormányok idején igen aktívan írnak a magyar történésekről, ugyanakkor balliberális vezetés alatt már meghúzzák magukat, és nagyvonalúan szemet hunynak, ha a hatalom ügyeiről van szó. A 888 most összeszedte, hogy kik azok a sajtómunkások, akik a nemzetközi sajtóban mindent elkövetnek Magyarország megbélyegzése érdekében.

Forrás: 888.hu

 listán többek között feltűnik Bayer Lili, a Politico brüsszeli kiadásának munkatársa, aki az elsők között vádolta meg antiszemitizmussal Orbán Viktort, mert a magyar kormányfő felszólalt Soros György ellen. Megemlítik Bős Stefánt is, aki a német és holland közszolgálatnak, a Deutsche Wellének és az amerikai CBS-nek tudósított Magyarországról. A Gyurcsány-kormány idején, a 2006-os eseményekkel összefüggésben magyar náciveszéllyel riogatta a fél világot, szemet hunyva a rendőrterror, a szocialista szabad rablás, valamint a soha nem látott állami korrupció felett”.

A 888 Balogh Lászlót, a Reuters fotósát is nevesíti. Ő volt az, aki egy hírhedtté vált 2015-ös fotójával hamis színben tüntette fel a magyar rendőrség tevékenységét a bevándorlási krízis idején. A később Pulitzer-díjjal kitüntetett fotósorozatában ugyanis úgy állított be egy konkrét szituációt, mintha a rendőrök Bicskén agresszívan léptek volna fel egy migráns családdal szemben.

A valóság az volt, hogy a rendőrök éppen egy édesanyát és a gyermekét akarták megmenteni a rájuk támadó férfitől.

A gyűjtésben szerepel még Dunai Márton újságíró, aki a Magyar Narancstól igazolt a Reutershez, és egy írásában azt fejtegette, hogy Orbán szélsőjobboldali politizálást folytat. Szakács Gergely (Reuters) a határon túli magyarok szavazati jogával szembeni kirohanásával kapott helyet a listán, Sinkovicz István, a ZDF producere pedig azért, mert azt bizonygatta a televízió egyik műsorában, hogy a magyarországi migránsokat „embertelen” körülmények között tartják a magyar hatóságok.