Hagyó-ügy: sokkal súlyosabb ítélet is születhet

2017.09.08. 19:28

Másodfokon folytatódott a Hagyó-per Kecskeméten, de ha az ügyészség indítványának helyt ad a bíróság, akkor újra is kezdődhet. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis úgy véli, az elsőfokú ítélet több vádlott, köztük Hagyó Miklós esetében is annyira enyhe és megalapozatlan, hogy másodfokon nem lehet kijavítani. Ha a bíróság a későbbiekben elfogadja az ügyészség álláspontját, akkor sokkal súlyosabb ítélet is születhet. A Hagyóék által okozott kár a vád szerint meghaladja az egymilliárd forintot.

Tavaly januárban a Kecskeméti Törvényszék bűnösnek mondta ki Hagyót

hivatali visszaélés és felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés miatt, ezekért pedig első fokon két év, négy évre felfüggesztett börtönre ítélte.

A bíróság akkor elítélte Hagyó mellett többek közt Antal Attila és Balogh Zsolt volt BKV vezéreket, Lelovics Ottót és Horváth Ivánt Hagyó kommunikációs és jogi tanácsadóját, illetve Regőczi Miklóst és Zelenák Tibort, a BKV egykori kommunikációs vezetője, valamint osztályvezetőjét. De mindannyian csak felfüggesztettet vagy pénzbüntetést kaptak. Három vádlottat felmentettek, igaz, közülük volt olyan, akit az ügyészség javaslatára.

Hagyó MiklósFotó: Marton Szilvia - Origo

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség most azt kérte, hogy másodfokon a bíróság egyrészt szigorítson a büntetési tételeken, másrészt pedig helyezze hatályon kívül bizonyos személyek esetében az elsőfokú, szerintük nagyon enyhe ítéletet. A vádlottak, köztük Hagyó Miklós, felmentésért fellebbeztek.

Az elsőfokú ítéletek

- Hagyó Miklós, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettese hivatali visszaélés bűntette, valamint hűtlen kezelés bűntette miatt mint felbujtót két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte 

- Mesterházy Ernő másodrendű vádlottat (egykori főpolgármesteri politikai főtanácsadót) felmentette az ellene emelt vád alól.

- Antal Attila harmadrendű vádlottat, a BKV Zrt. egykori vezérigazgatóját folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt másfél év - három évre felfüggesztett - börtönnel sújtotta a bíróság.

- Balogh Zsolt negyedrendű vádlottat, a BKV Zrt. Antal Attilát követő vezérigazgatóját hűtlen kezelés bűntette, valamint magánokirat felhasználásának vétsége miatt egy év két hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélték.

- Lelovics Ottó ötödrendű vádlottat (a főpolgármester-helyettesi kabinet egykori kommunikációs tanácsadóját) folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette miatt egy év két hónap börtönre ítélték, két év próbaidőre felfüggesztve.

- Mátay-Horváth Éva hatodrendű vádlottat (a BKV Zrt.-hez tartozó DBR Metró volt sajtóreferensét, majd később, azzal párhuzamosan Hagyó Miklós mellett megbízással dolgozó kommunikációs tanácsadót) a bíróság felmentette.

- Horváth Iván hetedrendű vádlottat (Hagyó Miklós jogi tanácsadóját) hűtlen kezelés miatt mint felbujtót egy év, két év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélték.

- Regőczi Miklós nyolcadrendű vádlottat, a BKV Zrt. kommunikációs igazgatóját folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt egy év tíz hónap börtönre ítélte, három év próbaidőre felfüggesztve.

- Zelenák Tibort, a BKV volt osztályvezetőjét folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 500 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, ebből a vádlott előzetes letartóztatásban eltöltött ideje miatt 51 ezer forintot kifizetettnek tekint.

- Szalainé Szilágyi Eleonórát, a BKV volt humánpolitikai igazgatóját, valamint három másik vádlottat felmentettek. Az ő felmentését egyébként az ügyészség javasolta.

A bíróság döntése szerint a vádlottaknak összesen 50 millió forint kártérítést kell fizetniük, ebből Hagyó Miklósnak és Balogh Zsoltnak közösen 39,6 millió forintot kell megfizetnie, Antal Attilának, Lelovics Ottónak és Regőczi Miklósnak pedig együtt tízmillió forintot kell fizetniük.

A vád

Az ügyészség szerint

a kár összességében több, mint egymilliárd forint volt

A korrupció jelképévé a Nokiás doboz vált. A nyomozás alatt tett vallomásában ugyanis Balogh Zsolt azt mondta, hogy BKV vezérigazgatóként kétszer is ebben adott át Hagyó Miklósnak 15-15 millió forintot. Ez alól végül a bíróság felmentette Hagyót, mert Balogh visszavonta a vallomását.

Az ügyészség szerint az elsőfokú ítélet többszörösen törvénysértő, nem állapított meg hűtlen kezelést például azokban az esetekben sem, amikor bizonyítottnak látta, hogy úgymond "baráti" segítséggel történt egy-egy pályázat elnyerése. A sok milliós végkielégítéseket is egyszerűen annyival elintézte az ítélet, hogy ez bevett gyakorlat volt a BKV Zrt-nél.

A bíróság a vádtól eltérően a nagy összegű munkaszerződések megkötése miatt - amelyek következményeként viszonylag rövid idejű munkavégzés után milliós végkielégítést kaptak a közlekedési vállalattól távozó "menedzserek" - nem találta bűnösnek a harmad- és a negyedrendű vádlottat. Az indoklás szerint ez bevált gyakorlat volt a BKV Zrt.-nél.

Az ügyészség azért is akar új eljárást, mert ismét kihallgattatná a tanúkat. Újból bizonyítanák például, hogy Mesterházy Ernő, Demszky Gábor egykori főtanácsadója komoly szerepet játszott a hűtlen kezelésben, a vád szerint több esetben ő adott erre utasítást. Az ügyészség azt is fenntartja, hogy sok százmillió értékben kötött a BKV teljesen szükségtelen szerződéseket, például a Combino népszerűsítésére vagy a Farkasházy Tivadar-féle vicclap, a baloldali Hócipő támogatására. 

Kaszáné Horuczi Zsuzsanna ügyész több mint kétórás perbeszédében hat vádlott - köztük Hagyó Miklós - esetében megalapozatlanságra hivatkozva az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta. A többi vádlott esetében a bűnösség kimondását, a büntetőjogi felelősség szélesebb körben történő megállapítását és súlyosabb büntetés kiszabását kérte a bíróságtól.

Az ügyészség legfőbb kifogása az, hogy az elsőfokú bíróság szerint Hagyóék alkalomszerűen követték el a bűncselekményeket. amiket nem hangoltak össze. Pedig két teljes éven keresztül alá-fölérendeltségi viszony volt köztük, így ki kell mondani, hogy bűnszervezetben követték el azt, amivel vádolják őket. Ráadásul eközben a BKV Zrt-nek óriási kárt is okoztak. A korrupció jelképévé a Nokiás-doboz vált.

A védői fellebbezésekkel kapcsolatban az ügyész kifejtette, a felmentésre irányuló indítványok kizárólag a bíróság mérlegelési tevékenységét támadják, így azoknak szerinte nem adhat helyt az ítélőtábla.
A tárgyalás a védői perbeszédekkel folytatódik. 

A táblabíróság az ügyben további két tárgyalási napot tűzött ki, szeptember 14-re és 21-re.

Fidesz: százmilliárdos kárt okozott a szocialista korrupciós gépezet

Százmilliárdos kárt okozott 2002 és 2010 között a szocialista korrupciós gépezet Magyarországnak – mondta a másodfokú tárgyalás megkezdésének napján Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő. A Fidesz szerint a Hagyó-per csak egy láncszeme a szocialisták korrupciós botrányainak, amelyekbe beletartozik Simon Gábor korábbi elnökhelyettes titkos osztrák bankszámláinak ügye, a 4-es metró ügye, amelyben az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF szerint a metrópénzek harmadát ellopta az akkori városvezetés, valamint a Czeglédy-ügy. Ezekben az ügyekben az a közös pont, hogy Gyurcsány Ferenc volt akkor a miniszterelnök.